Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

vánta az uralkodó, hogy az országgyűlés az 1847/48. törv. cikkelyeket a Pragraatica s. szellemében s az egész birodalom érdekeinek megfelelő módon vizsgálja át s egyes cikkelyek megszüntetésére terjesszen föl új törvényjavaslatokat.

Azonban, a ki a törvények talaján áll, annak köny- nyü a törvények szellemét megvédelmezni. Deák Ferenc II. fölirati javaslata még az előbbinél is erősebb fegyverzettel semmisíti meg a királyi leirat okoskodásait s napnál világosabban tárja fel Magyarország jogainak fejlődését es alaptörvényeit. Minő férfias erővel kel az 1848-iki törvények védelmére kijelentvén, hogy szentesített törvények, míg a törvényhozó hatalomtól nem töröltetnek el, egyiránt kötelezők s azok egyes cikkeinek érvényére nézve különbséget vagy fokozatot felállítani sohasem lehet. (Beszédei 111. 179.) Az uralkodó csak a nemzettel együtt gyakorolhatja a törvényhozó hatalmat, szentesített törvényeket önhatalmúlag el nem törülhet. (U. o.)

Felirata végén az aggódás hangján, de a nemzet elévülhetetlen jogainak erejébe vetett bizalommal jelentette ki: „Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltanunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk ; hitünkre bizta a nemzet annak megőrzését s mi felelősök vagyunk a haza s önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak az alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhes- sék az ország jogait; mert a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják ; de a miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.