Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1901

„Nem szeretem azt a neki dühödt nemzetiséget — Írja 1825-ben — szeretném, ha a rein menschlich is szólana e mellett. Addig éneklik az Árpádiászokat, mig bele csömöriünk.“ Jó szerencse, hogy azért íróink nem hagytak fel épen történeti múltúnk kiváló alakjainak megéneklésével. így Czuczor is, mint említők, már 1823-ban mint kispap irta meg az Augsburgi ütközetet, melyről a lelkes Toldi, talán túlontúl becsüléssel azt írja, „hogy ezen eposzában a nemzeti érzés oly erőteljesen, oly hathatósan nyilatkozott, mi kép ilyen formában eladdig egy új költőnél sem.“ A költő maga kevesebb elragadtatással van e darabja iránt, s mikor Toldi újból kiakarja adni, tiltakozik ez ellen, mondván, hogy e müve „minden nagyobb emberi interessé nélkül való.“ És valóban aestetikai becsenem igen van e munkának, mely régi minta szerint állandó fegyverzörejből, harcok leírásából összefűzött kép, de a mely „mindazonáltal a benne lüktető nemzeti önérzet és büszkeség szempontjából nem csekély hatást gyakorolt az olvasó közönségre éppen a 1825. országgyűlés előtt, mikor a nemzeti opposicio immáron kialakuló félben volt. „ . . . . Ezért villanyozta át — mondja Toldi — gyengeségei mellett is e nemzetet Czuczor büszke költészete, melyből még némi rejtett irány is kiéreztetett, intvén ismételve éppen a teutont: „Nem jó bantui magyart, mert vérrel védi hazáját

Szerkezet és nyelv dolgában is sokkal több figyelmet érdemel az Aradi gyűlés c. eposza. Költői invenció azonban ebben sem sok lelhető, mert ez is pusztán az ismert történeti eseményt adja elő s nem rajzol mélyebb szenvedélyeket s nincs kereken befejezett egységes cselekvénye, a mi külömben a korabeli epószirók- nak közös hibája, még Vörösmartyt sem véve ki épen Zalán futásában.

A Kisfaludy K. megindította romantikus irány vol- taképen harmadik eposzában, Botondban nyilatkozik meg. A fegyvercsörgés és harci zaj helyébe illetőleg közé olyan emberi szenvedélyeket és érzelmeket visz be, melyek