Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1901

il

teménye, mely gyönyörűen ' jellemzi csendes bánatát, mely néha-néha elfogja.

Belép a börtönőr s bilincse zárát felnyitja, hogy a rab éjjeli nyugalmához levetkőzhessék, majd megint rázárja s fagyos mosolylyal mond jó éjszakát.

„Jó éjszakát“ keserves gunyszavak Melyek szivet ketté hasítanak :

Csak Isten tudja és a rab maga,

Mily tőrdöfés az ily „jó éjszaka.“

Az éj leszáll a s nyugalomra int.

De a rabnak hoz óriásnyi kint.

Láz dúlja véremet, nem alhatom,

Tenger gyanánt zajong indulatom.

Végre 1851. május 22-én, 844 kínos nap után feltűnt a szabadság s a költő újult remények közt hagyta el börtönét, magával hozván azt a rabbilincset, mely napjait megkeserité és hazaérkezvén, leghűbb barátjának, Toldinak családját kereste fel s rabláncát Toldinénak adta emlékül, aki annyit táradott részben kiszabadításán, részben azon, hogy fogságát enyhítse. Toldiné 1885-ig kegyelettel őrizte a bilincseket, mikor aztán a Kisfaludy- Társaságnak adta át megőrzés végett.

A költő kiszabadulása után megint neki feküdt a NagySzótár munkájának s 15 éven át csaknem ennek szentelte minden idejét. És mégis a kegyetlen sors nem engedte meg neki, hogy a teljes müvet ő mutathassa be az Akadémiának. A hat kötetes mű IV. kötetének nyomása közben örökre kihullott kezéből a toll. Halála váratlanul következett be 1866. szept. 9-én. A pusztító kolera ölte meg : az a betegség, a melyben sinylődők- nek egykoron, 1831-ben, Komáromban tartózkodása idején annyi önfeláldozással, oly sok vigasztalást nyújtott. Mintha előérzete lett volna végéről halála előtti napon, Kisasszony napján meggyónt, majd misézett; délben a pesti piáristák vig társaságában töltötte idejét . . . este beteg lett . . . másnap halott.

Halálát meleg szavakkal így siratja el Jámbor Pál (Hiador):

Lángoló dalától Nyílt a rózsabofcor