Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1898

10

tragikus halállal kimúlt nagy királynénk emlékének szenteljünk.

Erzsébet 1837-ben született s még nem volt 16 éves, midőn dicsőén uralkodó királyunk eljegyezte, s az esküvő 1854. ápril 24-én meg is történt. Három év múlva lépett először magyar területre, s azóta elválhatlan lett közte és nemzetünk közt a kapcsolat.

Ne várjátok tőlem, Kedves Ifjak, hogy híven tudjam jellemezni édes hazánk helyzetét és állapotát ezen korban ! Legnagyobb és legjobb fiai akasztófán és puskagolyók közt múltak ki, pedig egyéb bűnük nem volt, mintáz, hogy nem csak ajkuk mondá, hogy szeretik a hazát, hanem tetteik is bizonyíták azt. A kik a gyalázatos halált el kerülhették, részint messze távolban ették a száműzetés keserű kenyerét, részint rabbilincsekbe verve szenvedtek Kufstein, Josefstadt, s más börtönök dohos falai közt. Hazánk alkotó részeire szakítva, maga a törzs öt részre felosztva sínylődött és haldoklóit az erőszakos elnyomás alatt. Alkotmánya felfüggesztve, népei ostromállapot rémei közt tengetek napjaikat.

Hazánk sötét egén mint ragyogó csillag tűnt fel ekkor Erzsébet s a belé helyezett remény a kétségbeesés szélén álló nemzetben nem is bizonyult üresnek. Már az esküvő alkalmával 336 magyar fogoly nyerte vissza szabadságát, s ekkor szűnt meg az ostromállapot is hazánkban.

Midőn 1857-iki első útja alkalmával felséges férje oldalán megjelent a színházban, a magyarság lelkesedése és tüntetése annyira meleg és őszinte volt, hogy köny- nyeket csalt a királyné szemébe. Örökre drága, kedves könnyek nekünk! Olmützben 21, Josefstadtban 100 magyar kezéről hullottak le a rabbilincsek ezen könnyek hatása alatt.