Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1886
49 csatlakozott, hanem annak minden tőle kitelhető módon másokat is megnyerni igyekezett.1) A paviai zsinatra sem ment el. Elutazott ugyan Olaszországba, de Trevisonál, miután a császárhoz Henrik berclitesgadeni prépostot küldte, hogy ez őt váratlanúl előállott betegségének ürügye alatt Frigyes előtt kimentse, megfordúlt és hazatért. Lehet ugyan, hogy a téli út az előrehaladott korú Eber- hardnál csakugyan változást idézett elő; de visszatérésének, miként ez Raymund gurki püspökhöz intézett leveléből eléggé kitűnik, nem ez volt a valódi oka. Eberhard egy részről csak a császárt akarta tévútra vezetni, más részről pedig III. Sándor és pártjának állásáról akart magának biztos tudomást szerezni. S csakugyan örömmel értesíti fennemlitett levelében a gurki püspököt, hogy „III. Sándort mindazok a főpapok, kik Istent félik, már elismerték és csak azok, leik olyantól félnek, kitől nem kellene félni (t. i. a császártól), fogadják el Octaviánt inkább félelem, mint vonzalomból.2) Eberhard tehát III. Sándort már a paviai zsinat határozata előtt törvényes pápának ismerte el. Természetes, hogy minő okok működtek erre nézve Eberhardnál közre, teljes biztossággal ma már megállapítani nem lehet. Nagyon valószínű azonban azon feltevés, hogy Eberhardnak, a 70 éves aggastyánnak, saját tapasztalatai, a viszonyok tanúlmányozá- sa, még fiatal korában Párásban elsajátított szigorú egyházi érzülete és más főpapokkal való szakadatlan összeköttetése voltak erre nagy befolyással. *) *) Epist. Eberhardi ad Raymund. Gurcens. Ep., Tengnagélnel i. m. 393. ]. Nro. XXXVIII. !) Ugyanott: „Praeterea multi Episcopi Longobardiae et Tusciae no- lunt recipere Octavianum . . . . et alii, qui timent Deum, illi verő, qui timent, ubi non est timor, recipiunt Octavianum timore potius, quam amore.“ 4 ___-_ ____________