A Győri Püspökség Körlevelei, 1945
Tartalomjegyzék
erős bírói ítélet esetét kivéve — igazságosan senki és semmiféle földi hatalom nem csorbíthatja és el nem veheti, csak az Isten, vagy az, akinek Isten erre törvényhozó, kormányzó, bírói és végrehajtói hatalmat adott, mert nincs hatalom, csak az Istentől. Ámde ezt az Istentől nyert hatalmat csak igazságosan, vagyis Isten erkölcsi törvényeivel összhangban szabad gyakorolni, mert igazságtalanságra és saját törvényének megszegésére Isten senkinek hatalmat nem adott, nem is adhatott”. — örök igazságok ezek, melyeknek megtartása nemcsak az egyesek javát szolgálja, hanem az államok szilárdságát is munkálja. Azért tartjuk hazánk jövője szempontjából oly fontosnak, hogy Isten törvényeinek tiszteletét nemcsak egyesek életében, hanem a közéletben és államkormányzatban is szorgalmazzuk. Már említettük, hogy ahol Isten törvényeinek tekintélyét aláássák, ott minden tekintély sorvadásnak indul. Annak, hogy a legkritikusabb időpontban, múlt évi október hó 15-én kettészakadt a nemzet és így a legfőbb állami tekintély békeszózata nem érvényesült, hogy a fegyverszünetre vonatkozó akaratát nem tudta keresztülvinni, hogy ennek következtében elpusztult a főváros és a Dunántúl, hogy mérhetetlenül megsokasodtak a polgárok szenvedései, ennek oka az Isten törvényeinek aláásásával végzett tekintélyrombolás is volt. És ha most egyes vidékeken anarchisztikus jelenségeket észlelünk, ha a központi kormány intézkedéseivel nem törődve, sőt azokkal szembeszállva egyes helyeken nem hivatott emberek önkényeskednek, maguknak hatósági jogkört bitorolva, ezt ismét a törvényes tekintélytisztelet rovására kell írni. Kedves Híveink, bár a kormány, miként nevében is mondja, ideiglenes, mégis egyedüli képviselője kifelé a nemzetnek, befelé a rendnek, azért joggal követeli magának a kellő tiszteletet és engedelmességet mindenben, ami Isten parancsaival nem ellenkezik. De az alattvalók engedelmességét meg kell előznie az elöljárók felelősség- tudatának. Főleg most hárul rendkívül súlyos felelősség a feljebbvalók vállára. Az oly sokat csalódott nép annyi szenvedés után, a békés munkáért sóvárogva joggal elvárhatja a legnagyobb lekiismeretességet és legtisztább pártatlanságot vezetői részéről, mert minden egyoldalúság és elfogultság az osztó igazság rovására a rendet és békét késlelteti, illetve magában hordja az újabb bomlás csiráit. A jelenlegi kormány intézkedései közül a társadalmi szerkezetet kétségkívül legmélyebben érinti a földreform-rendelet. Ennek alkotmányjogi és erkölcsi vonatkozásait a kormány előtt külön kifejtettük, azért itt csak egyházunkra való hatását érintjük. A szóban levő rendelet elsősorban azzal, hogy a kegyúri és javadalmi terhek megváltásának lehetőségét külön kimondja, de másodszor azzal is, hogy az alapítványok — köztük a katolikus alapítványi és alapítványszerű célok — ügyeinek elbírálására külön tárcaközi bizottságnak beállítását írja elő, bizonyára külön figyelmet kívánt tanúsítani az egyházzal szemben. Mégis fájdalommal kell megállapítanunk, hogy válságos helyzetet teremt intézményeink életében, megfosztván azokat létük anyagi alapjaitól. A papnevelőket, a székesegyházakat eddig az egyházi birtokok jövedelméből tartottuk fenn; ezentúl ki fogja őket fenntartani? Az egyházkormányzat tisztviselőket és irodákat kíván, ez is nagy költséggel jár. Ugyanígy vagyunk nagymultú és értékes iskoláinkkal és sok más intézményünkkel is. Egy szegény, nyomorba süllyedt ország hívei vállalni tudják-e majd az említett és még sok más intézmény fenntartásának terhét? Bízunk, Kedves Híveink, nemes lelketek szeretetében és áldozatkészségé3
