A Győri Püspökség Körlevelei, 1943
Tartalomjegyzék
23 azoknak a jogi személyeknek (vállalatok, gyárak, malmok, pénzintézetek, szövetkezetek, biztosító társaságok)címjegyzékére, amelyeket szintén ajánlatos volna a hozzájárulásra felhívni. Ezeknek címjegyzékét az előbbi nyilvántartási ívektől függetlenül külön jelentésben kérem az A. C. győri központi irodájának megküldeni. 5., Igen fontos, hogy a köztudatba átmenjen a Katolikus Diákotthonok fontosságának gondolata, azért erre a célra a propaganda minden rendelkezésünkre álló eszközét fel kell használnunk. Elsősorban jelen körlevélben alább található, a hívekhez intézett felhívást folyó évi június 29-én a szószékről fel kell olvasni és már ez alkalommal az áldozatkészséget felkeltő buzdítást kell hozzáfűzni. 6. A propaganda másik módja az egyesületek bevonása a mozgalomba. Ezért az ősz folyamán az összes hit- buzgalmi és katolikus társadalmi egyesületekben ismertetni kell ezt a nagy katolikus vállalkozást és arra törekedni, hogy maguk az egyesületek is járuljanak hozzá anyagilag a mozgalomhoz. Ha tehát van tőkéjük, szavazzanak meg bizonyos összeget, ha nincs, lehetőleg vállalkozzanak a cél érdekében valami rendezésre, különösen ifjúsági egyesületeink. Ezek e rendezések (színdarab, matiné, népünnepély, tombola stb.) nemcsak azért ajánlatosak,' mert segítségükkel pénzt lehet előteremteni anélkül, hogy az egyesek megterhelve éreznék magukat, hanem azért is, mert beszéltet magáról a célról is, amiért történnek és így a propaganda célját is jól szolgálják. 7. Hasonlóképen bele kell vonni a mozgalomba iskoláinkat is. Mihelyt elkezdődik megint az iskolaév, az első rendezés erre a célra történjék, és amennyire lehet, legyen nagyobbsza- bású, mint egyébként az iskolai ünnepélyek. Egyik szám legyen a Katolikus Diákotthon Mozgalom fontosságának megmagyarázása és lelkes ajánlása. 8. Végül az egyházmegyében megjelenő minden Katolikus Tudósító hozzon ismertetést a diákotthonok ügyéről, tartsa ébren a közvélemény érdeklődését, hasonlóképen arra kérem Tdő Testvéreimet, akik olyan helyen vannak, ahol helyi lap jelenik meg, hogy ebben is helyezzenek el cikkeket a mozgalomról. Tdő Testvéreim! Ezek azok az utak és módok, amelyekkel a Katolikus Diákotthon Mozgalom ügyét minden egyes hívőig el tudjuk juttatni, érdeklődésüket és áldozatkészségüket fel tudjuk kelteni. Ezzel készítsük elő a szeptember 19-i nagy gyűjtési napot, amikor az ország minden templomában a Katolikus Diákotthonok javára történik gyűjtés. Erről a tárgyról szól ezen a napon a szentbeszéd; ezt a beszédet az A. C. budapesti központja kellő időben minden plébániára eljuttatja. A gyűjtés történjék a legünnepélyesebb keretek között, lehetőleg az egyházközség legtekintélyesebb tagjai végezzék. A gyűjtés eredményét a püspöki iroda csekkjén (Egyházmegyei Hivatal Győr, 27.260, szám) kell beküldeni. A határidők erős kihangsulyozására az a körülmény kényszerít, hogy a belügyminisztériumtól engedélyezett országos gyűjtés ideje csak folyó évi november hó 15-ig tart, az időt tehát nagyon jól ki kell használnunk. Már ebből a rövid tervezetből is láthatjuk, Tdő Testvéreim, hogy milyen fontos ügyről van itt szó. Hozzáfűzöm: a magyar katolicizmus ezen nagy ügyének sikere nagyrészt a mi buzgóságun- kon fordul meg. Ha az egész ország