A Győri Püspökség Körlevelei, 1935
Tartalomjegyzék
5 lesújtva". Az emberek nagy részét agyonhajszolja, kizsarolja, erejéből, legegyénibb értékeiből kifosztja az életnek ezerféle gondja és súlyos feladata. Ha figyelő lélekkel nézünk a mai életbe, most is megtaláljuk ezt a típust, a gondoktól meggyötört és lesújtott lelkeket. Hiszen korunkban nem is csak egyeseket, hanem egyre jobban növekvő tömegeket terel az élet ezen a töretlen életúton: „el valának gyötörve és lesújtva". Ott láthatók e lelkek a nélkülöző, hideg családi otthonokban, ahol a mindennapi kenyér gondján túl a kilátástalan jövő teljes bizonytalansága is riaszt. Ma nem a gyárakban és műhelyekben, nem is a munka verejtékében, hanem a nemzetközi munkanélküliség nagy piacán találjuk meg az elgyötört és lesújtott lelkeknek táborát. Tisztelendő Testvéreim! A Jópásztor megértő szeretetével és segítő gondoskodásával legyetek bátorító és biztató vezérei e szomorú seregnek, hogy a mai időknek anyagi és lelki megpróbáltatásaiban ne legyenek szétszórtak, mint a pásztor nélkül való juhok, hanem az evangélium örömhíre, a szenvedőknek Krisztustól kapott szent öröksége fogja össze egy táborba és a keresztek elviselésére erősítse meg a lelkeket. Az Úr szerette a hegyeket. Ide járt pihenni, imádkozni. A hegyek voltak tanúi 40 napi böjtölésének, sok éjtszakai virrasztásainak, tanúi voltak színeváltozásának a Táborhegyén, Olajfákhegyén és a Golgotán. A magasokba nem hallatszik fel a lárma, nem jut el az út pora, csendes és tiszta minden. Ott nyugalom és erő érinti meg és tölti el a lelkeket. Ezért mennek szívesen az emberek a magasokba, hogy az élet lármájától és gondjától rövid időre megpihenjenek. A Jópásztor azonban nem azért megy a magasokba, hogy a nyájától elszakadjon, hanem hogy imájával számukra az Atya segítségét kérje és maga is mélyebben nézzen bele nyájának életébe. „Fölmérte Jézus a hegyre és leüle ottan tanítványaival. Közel vala pedig a húsvét, a zsidók ünnepe. Fölemelvén tehát szemeit Jézus és látván, hogy nagy sokaság gyűl hozzája, mondá Fülöp- nek: Jionnét veszünk kenyeret, hogy ezek mind egyenek ?" (Ján. 6, 3—5.). Nekünk szinte szokatlan, hogy Krisztus ajkáról a magasok is ezt a problémát hallatják: „Honnét veszünk kenyeret?u A nyáját ismerő Jópásztornak gondja és aggodalma szólal meg e szavaiban. Régi és ma is aktuális kérdése, mindig nagy és nehéz problémája marad az életnek: kenyeret! Ez a kiáltás hangzott egykor Róma piacán a nép ajkáról, ez a gond barázdázta a Krisztust keresők homlokát és e kérdés és probléma váltakozva néha megnyugtató, máskor megfélemlítő formában ott látható nemzetek válságos perceiben vagy olvasható az egyesek kemény küzdelmeiben. Ezt kiáltották országok életébe a forradalmak és trónok dőltek bele. A történelem eseményei világosan igazolják, hogy az éhség mindig töltöttfegyverű ellenség, mellyel szemben nem lehet egyedüli védekezés a lelki hősiesség. Heroizmust tömegektől nem várhatunk a nélkülözések elviselésében s azért kell harcolnunk az igazság fegyverével és dolgoznunk a szeretet megnyerő erejével azok érdekében, akik segítségünkre szorulnak. Példánkkal vigyük az evangélium kovászát az adakozásra és irgalomra nehezen nyíló szívekbe, követve a Quadragesimo anno bölcs megállapítását: „Egyetlen hatásos orvosszer a lelkek szánalmas romlása ellen, mely minden törekvést a társadalmi megújításra meghiúsít, az őszinte 'és teljes visszatérés az evangélium tanításához". A társadalmi rend megújításához nem kell új alapot keresni, mert nem lehet
