A Győri Püspökség Körlevelei, 1923
Tartalomjegyzék
23 2792. sz Triduum szalézi szent Ferenc „tiszteletére. Folyó évi december hó 28-án lesz háromszázadik évfordulója szalézi szent Ferenc halálának. A Szentatya „Rerum omnium perturbationum" kezdetű encyclikájában alábbi gyönyörű szavakkal emlékezik meg egyházunk e nagy szentjéről: „Isten különös gondviselése adta az Anyaszentegyháznak szalézi sz. Ferencet, hogy úgy életmunkájával, mint tanításának erejével eloszlassa korának meggyökeresedett tévedését, amely még ma is kisért, hogy az életszentség, amelyet az Anyaszentegyház tanít, valami elérhetetlen, vagy annyira nehéz, hogy a hívek zömének nem felel meg és csak igen kevesen, kiváló lelkitulajdonokkal felruházottak képesek megvalósítani s oly meredek és fárasztó utón vezet, hogy a világban élő férfiaknak s nőknek nem is való." „Ha szalézi sz. Ferenc életét figyelmesen szemléljük, azt látjuk, hogy kora ifjúságától kezdve az Istennek szentelt élet példaképe volt, még pedig nem valami zord s örömtelen, hanem kedves és mindenkinek megfelelő szentsége, úgyhogy róla igazán lehetne mondani: „Nincs semmi keserűség az ő társaságában, sem kelletlen a vele való érintkezésben, hanem gyönyörűség és öröm" (Bölcs. 8, 16.). Bár életét az összes erények ékesítették, mégis kiemelkedik lelkének kiváló szelídsége, melyet az ő különös és sajátos jellemvonásának kell mondanunk, amely azonban teljesen különbözik attól a mesterkélt nyájasságtól, amely választékos finomkodásban és túlzott előzékenység fitogtatásában merül ki; különbözik a fásult egykedvűségtől, amelyet semmi sem érdekel, attól a bátortalanságtól, amely akkor sem mer haragudni, amikor kellene. Szalézi sz. Ferencnek ez a kiváló erénye a szive mélyéből fakadó szeretetnek gyümölcse, amely elsősorban a könyörületes- ség és megbocsátás szellemében állott, annyi nyájasságot varázsolt komoly vonásaira, testének tartására és beszédére, hogy mindenkit tisztelettel töltött el iránta. Olvassuk róla, hogy mily szivesnn engedett magához s szeretettel elfogadott mindenkit, elsősorban a bűnösöket és hitehagyot- takat, akik őt otthonában felkeresték, hogy bűneiktől szabaduljanak és jó útra térjenek ; mily lelki gyönyörűséggel kereste fel a tömlöcök lakóit, akiket gyakran meglátogatván, sokféle szeretetszolgálatával üdített fel; nemkülönben mily kegyesen elnéző volt saját szolgáival szemben, akiknek hanyagságait és helytelen viselkedését példás türelemmel viselte el." „Gyakran szokta ismételni ismeretes mondásái: Az apostolok szenvedve munkálkodnak s halálukkal győzedelmeskednek; szinte hihetetlen, mily fáradhatatlanul s állhatatosan dolgozott Krisztus ügyéért a chablais-ieknél. Hogy a hit világosságát s a keresztény remény vigasztalását nyújthassa nekik: bejárta a legmeredekebb hegyi ösvényeket s mély völgyeket, az előle menekülőket visszahivogatta, durván visszautasítva sem húzódott vissza, fenyegetések dacára kitartott, szállásáról kiüldözve éjjeleket hóban és hidegben töltött, minden segítség nélkül végezte a szent ténykedéseket, prédikált még akkor is, amikor már majdnem mindenki eltávozott s mindezek között megőrizte lelkének teljes nyugalmát s hálátlan emberek 4 V.
