A Győri Püspökség Körlevelei, 1909
3 voltak, mindenük közös volt, egymás között testvérek voltak: mert „állhatatosak valá- nak naponkint a kenyértörésben“.1 Értsétek meg: egy szív és egy lélek voltak az első keresztények, mert naponkint áldoztak ! naponkint magukhoz vették a szeretet kutforrását, az Ur Jézust, aki szeretetre buzdítja tanítványait: „Szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket.“2 Azt vették naponkint magukhoz, aki irgalmasságra tanította a könyörtelen szivü embereket, „boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek“; aki jutalmat ígért a pohár vízért, a darab kenyérért, amit az Ő nevében adunk; aki örök életet Ígért a betegek gondozóinak, a rabok vigasztalóinak, a halottak eltakarítóinak, a mezítelenek felruházóinak. Aki ily tanítások Mesterével társalgóit naponkint, szivének lángoló szeretetre kellett gyulladnia. Az Oltáriszentség gyakori vétele kiűzi a szívből a szeretetlenséget, az ellenségeskedést, a kevélységet, a könyörtelenséget. A kevélyet alázatosságra tanítja, a gyülölködőt szeretetre bírja, az ellenségeskedőt megbocsátásra kényszeríti. Amely szívben az Ur Jézus vesz gyakorta szállást, abban a szentek tündöklő erényei honosodnak meg. „Mivel bennünk marad az Ur Jézus, — a szent áldozás után — a test lázongó törvényét lenyűgözi, a jámborságot bennünk megerősíti, a lelki háborúságot megszünteti, a betegeket meggyógyítja, a megtörötteket uj erőre kelti“ — mondja alexandriai szent Cyrill.3 Azért hült ki a mi szivünkből a szeretet, mert ritkán vesszük magunkhoz az Oltáriszentségben az örök szeretetet, az édes Jézust. Megkérgesedett szivünk, a bűntől megrozsdásodtak zárai: nem talált benne talajra a szeretet, nem tud belehatolni az irgalmasság erénye. Miként a megázott talaj porhanyóbb és a harmatos fü jobban zöldéi, gyorsabban nő: úgy az Ur Jézus vérével táplált szív könnyebben felenged dermedtségéből, jobban virul benne a keresztény szeretet erénye. A másik forrás, melyből a mindennapi élet ezernyi keserűsége, baja származik : az elégedetlenség. Amely szívben megfészkelte magát az elégedetlenség, abból kiköltözött a béke, a boldogság; keserűség tölti meg helyét, mely nappal munkáját, gondját, éjjel nyugalmát zavarja meg az embernek. Mindig a saját keresztjét nézi, annak terhét méri: pedig ha a mások baját észrevenné, súlyosabb kereszteket találna embertársainak vállán, és bevallaná, hogy hálaadás, nem zúgolódás illik ajkára. Az elégedetlenség nyomán irigység fakad a szívben mindenki iránt, akik tisztábbra meszelt házban laknak, akik kevésbé foltos ruhában járnak, akik bánatukat nem hirdetik el minden utszéli vendégfogadóban. Azt gondolja az elégedetlen, hogy a másik tejben és vajban fürdik, hogy mérték nélkül jutott ki neki a boldogságból, baj és keserűség elkerülte háza táját. Az elégedetlenséggel vele jár a harag, gyűlölködés és kárörvendés. 1 Apóst. csel. 2, 44, 46. — 2 János 14. — 3 Lib. 4 in Jván. cap. 17.
