A Győri Püspökség Körlevelei, 1909
4 Nem is csoda, hogy a szentáldozás elhanyagolása elégedetlenséget termel a szívben, hiszen az elhanyagolt földben is dudva, gaz burjánzik fel. De meg mi is tudná betölteni az emberi szivet, mely Isten befogadására van teremtve? „Magadért teremtél minket Uram — mondja szent Ágoston — és nyugtalan a mi szivünk, mig csak Te benned nem nyughatik meg.“ Ami Istennél kisebb, kevesebb, az nem töltheti be, nem elégítheti ki szivünket. Ha a szent áldozásban gyakorta szivünkbe fogadjuk az ég és föld királyát, a mindenható Istent, ha igy barátunkká, vendégünkké tettük Ítélő örök biránkat: ugyan mit kívánhatunk még? Ha egész aranyhegy volna tulajdonunkban, kívánhatnánk még egy aranyhegyet; ha két ország a mienk, kívánhatjuk az egész világot, mint Nagy Sándor: de ha a mindenek teremtő Istene, „akié az ég és föld és annak kereksége“, száll szivünkbe mint jó barát, mint szerető atya, akkor nem lehet több kívánni valónk. Ö vele és általa mindenünk megvan, nélküle semmink sincs. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? vagy mi váltságot ad az ember leikéért?“1 Az Ur Jézust gyakori szentáldozásban magunkhoz vevén, megelégedettek leszünk, mert eget, örök életet érő gazdagságunk van; mert minden királynál hatalmasabb védőnk van, aki szempillantásával ezer világot teremthet és ronthat; aki minden veszteségért kárpótlást, minden szenvedésért vigasztalást, minden gyalázatért dicsőséget adhat. Jézus nélkül a dúsgazdag is csak koldus, mert egy fillér értéke sincs az örök életre ; Jézussal pedig a rongyos koldus is dúsgazdag, mert reménye, joga van az örök életre. A világ minden öröme, dicsősége mint a por, füst és hamu elmúlik, gyötrő emlékek, kínzó lelkiismeret marad meg belőle, rettegés, félelem az igazságos Bírótól és talán örök kárhozat. Aki gyakran fogadta vendégül az édes Jézust, annak élete végén: összegyűjtött könyei, nyugodtan viselt szenvedései, a szentáldozásban szerzett kegyelmek reményt, biztatást nyújtanak az örök életre. Krisztusban kedvelt Híveim ! minden erénynek táplálója, minden bűnnek el- üzője, a szeretetnek megerősítője, az elégedetlenség megsemmisítője, az irgalmasságnak hirdetője, a gyűlölködésnek megrontója, az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus, kit a gyakori szentáldozásban magunkhoz veszünk: kérve-kérlek tehát benneteket, mint főpásztorotok híveimet, mint lelkiatyátok gyermekeimet esdve intelek, járuljatok gyakran, ha tehetitek naponkint a szentáldozáshoz ! Jézusban keressétek bajaitok orvosságát, nem csalódtok meg soha. Fogadjátok gyakorta, mindennap szivetekbe az Ur Jézust, aki szerető szavakkal hívogat magához : „Jöjjetek, egyétek az én kenyeremet és igyátok a bort, melyet nektek elegyítettem.“2 „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megnyugtatlak titeket.“3 Az Ur Jézus áldása legyen veletek most és mindörökké. Amen. 1 Máté 16, 26. — * Példabeszédek könyve 9, 5. — 3 Máté 11, 28.
