A Győri Püspökség Körlevelei, 1876
Tartalomjegyzék
3 Nem kevésbbé szükséges a jóban való megszilárdulásra a bűnre szolgáló alkalom kerülése. Az alig elfujt gyertyának még füstölgő kanócza a láng közelítésére csakhamar ismét meggyulad és ég. Hozok föl néhány példát. Isten tiltja a paráznaságot, sőt annak még csak szóval, még csak gondolattal való elkövetését is. A paráznák Isten országát nem bírják. A paráznák a Szentlélek templomát megfertőztetik, mond sz. Pál apostol. Ugyan ő inti a híveket, hogy a tisztátalanságnak még csak neve se emlittessék közöttök. Egynémely fölhagyott az undoksággal, és szent föltétele van innentől már tiszta életet élni; de ocsmány beszédű emberekkel minden tartózkodás nélkül társalkodik; nem irtózik oly helyektől, melyek megérdemlenék, hogy mint Sodorna és Gomorrha bűnhődjenek; bűntársaival még mindig érintkezik a társas életben, emlék-adományait őrizgeti, ítéljétek meg, Kedveseim, nem forog-e e szerencsétlen folyvást a visszaesés veszedelmében? Lángok között járni s meg nem gyuladni, vajmi csudás dolog. Három ifjút, Sidrách, Misach és Abdenagót, a tüzes kemenczében megőrzött az Ur Isten; de ne gondolja könnyelmű felebarátunk, hogy ő lesz a negyedik. Isten tiltja felebarátunknak megkárosítását. „Ne orozz“, mond az Ur a tiz parancsolatban. Tiltja felebarátunk jószágának még csak megkivánását is. Egyáltalában, az édes Üdvözítő tanítása szerint, amit nem akarunk, hogy mások velünk cselekedjenek, mi se cselekedjük azt nekik. Egynémely lemondott a lopás és csalás bűnéről; de érdekkel hallgatja, midőn itt-ott elkövetett mesterséges tolvajlásról beszélnek; tolvaj kulcsait, hamis mértékeit még mindig gondosan őrzi; a kártyát, mely által embertársait ravaszul kifosztá, még mindig magánál tartogatja. Ezek ama bálványok, melyeknek imádására, ha nem vigyáz, csakhamar vissza fog térni. Ide illik, mit az Ur a királyok könyvében (I. 7, 3.) Samuel próféta által a zsidó népnek mond: „Ha teljes szivetekből tértek az Úrhoz, vessétek el a ti bálványaitokat.“ Isten tiltja a rágalmazást, az emberszólást; mert a jó hírnév nagyobb kincs, mint akármely földi vagyon; hozzájárul, hogy, mig az elrablóit kincset megtéríteni lehet, az elrablóit becsületet minden irányban helyreállítani — úgy szólván — ép oly lehetetlen, mint lehetetlen a vánkosból szélnek eresztett pelyhet ismét teljesen Összeszedni. Megszívlelendő itt, mit Kempis Tamás Krisztus követéséről irt munkájában (I. K. 2. f.) mond: „Ha látnál is valakit nyilván vétkezni vagy valamely súlyos bűntetteket elkövetni: mégsem kellene magadat nálánál jobbnak tartanod; mert nem tudod, meddig fogsz állhatatos lenni a jóban. Mindnyájan gyarlók vagyunk, de senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak.“ Hát ha a bűntett csak koholt ! Egynémely megutálta e bűnét s a koronás prófétával fölsóhajtott: „Tégy uram őrizetet számnak s környülvevő ajtót ajkaimnak ; ne hajlítsd szivemet gonosz igékre“ (140. zs. 3.). Megutálta e bűnt, de nem kerüli a rágalmazók társaságát, s gyarló lévén, miként az atheneiek, ő is vagy mondani vagy hallani óhajt valami újat (Ap. csel. 17, 21.). Nemde valószínű, hogy nem sokára ismét ő is a rágalmazók bűnében fetreng? Krisztusban kedveseim ! igy folytathatnók ezt a többi bűnökről is. A bűnre szolgáló alkalomról áll, hogy ki szereti a veszélyt, abban fog elveszni. Azért int az édes Üdvözítő: Vigyázzatok, úgymond, és imádkozzatok, hogy kísértekbe ne esse1*
