A Győri Püspökség Körlevelei, 1875

Tartalomjegyzék

Ad Cire. Nr. II. 1875. Egyetlen egy név adatott az embereknek, melyben üdvösséget nyerhetnek, az Ur Jézus Krisztusnak szent neve. Nem vethet nálánál külömb alapot senki. Ez azon fó'szegletkő, melyre az egész épület fölrakattatván az Urnák templomává ne­velkedik, s melyre ti is együtt építtettek föl Istennek lakóhelyévé a Szentlélek ál­tal. <) Neki hajoljon meg minden térd; ó't dicsőítse minden nyelv; az ő tanításának világossága világosítson meg minden elmét. Az ő szent áldása legyen veletek. Kedves híveim! Az egyházi ünnepkörben közelednek a magábaszállásnak napjai, melyekben különösen arról illik elmélkednünk, mi az élet gondjai között az ,,egy szükséges.“ Az édes Üdvözítő megmondá ezt, midőn kinyilvánitá, misze­rint Mária, ki az ő lábainál ült és az ő szent tanítását hallgatá , a legjobb részt választotta. Azért is ez alkalommal főpásztori levelemben az Üdvözítő tanairól, ezeknek hirdetéséről és hallgatásáról fogok hozzátok szólni. Isten az ő végnélküli irgalmassága szerint a hit igazságait sokféle rendben és különféle módon hirdette hajdan ugyan a próféták által, az idők teljében pedig- egyszülött fia Krisztus Jézus által, kit mindenek örökösévé rendelt. 2) A megtes­tesült örök ige világosságot hozott minden embernek. ,,Az ő teljes voltából vettünk mi mindnyájan, és malasztot a malasztra. mert a törvény Mózes által adatott: a malaszt és igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta: az egyszülött fiú, aki az atyának kebelében vagyon, ő beszélette meg.“ 3) Szent taní­tása betöltő Zsidóországot. Elő szóval hirdette ö az üdvösség tanait, s megparan- csolá választott tanítványainak is, az apostoloknak, hogy hirdessék az örömszerző tant, az evangéliumot, minden teremtménynek. E tanítás , hogy a tridenti szent zsinat szavaival éljek, minden valamint üdvös igazságnak, úgy erkölcsi fegyelemnek kutforrása. 4) Azért is az egyház, átlátván, hogy e tanítás az írott szent köny­vekben van , s a nem írott azon hagyományban, melyet az apostolok Krisztustól vagy a Krisztus által elküldött Szentiélektől vettek s mely tőlök hozzánk mintegy kézről kézre átszármazott, — mind a szentirást, mind ezen hagyományt egyforma kegyelet- és hódolattal fogadja ős tiszteli. 5) Krisztus Urunk egyháza, a hibázhat­‘) Ephes. 2, 20—22. — 2) Hebr. 1, 2. — 3) JZn. 1, 16—18. —4) Sess. IV. de Canonic. Script. — 5) Ugyanott. Zalka János Isten irgalmából s az apostoli szentszék kegyelméből a győri egy­házmegye püspöke, Krisztusban kedveseimnek, a győri egyházmegye valamennyi híveinek üdvöt az Urban s püspöki áldásomat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom