A Győri Püspökség Körlevelei, 1872
4 környülmetéletlenség. hanem a hit, mely a szeretet által munkálkodik.“ Legyen itt e tárgyról még sz. Jakab apostol tanítása is. így ir ő levelében (2, 14. és köv.): „Mit használ, Atyámfiái, ha valaki mondja, hogy hite vagyon, cselekedetei pedig nincsenek. Vájjon üdvözitheti-e azt a hit? ... A hit, ha cselekedetei nem lesznek, megholt önmagában. De azt mondja valaki: Néked hited vagyon, és nékem cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem hitedet cselekedet nélkül, és én megmutatom neked cselekedetekből az én hitemet.“ E cselekedeteknél különösen megemlítendő a szentségeknek, Isten láthatatlan malasztja e látható jeleinek, gyakori látogatása, s a közösen végzett s egymás épülésére szolgáló ájtatosságokon való megjelenés. így tápláltatok a hit bennünk. A ki hitét cselekedetekben nem gyakorolja, ki azt bevallani elmulasztja, annak szivében is hanyatlani fog a hit, lassankint elhamvad s végkép kivész, gyászos űrt hagyván maga után, melyet csakhamar az igazság iránti közömbösség, sőt a kinyilatkoztatott isteni igazságok elleni gyűlölet foglal el, s tanyát ütnek ott a bűnök, melyektől azelőtt szerencsésen óvta, védte őt a hitnek ereje. Krisztusban kedveseim! Hitünk megőrizhetése végett a hit veszélyeit is kell ismernünk. A hit hanyatlásának egyik főoka a bűn. A bűnös elveszti Isten malasztját s hite lassankint megszűnt lobogni s végkép kialszik. Szerencsés az, ki vétkezésekor nem iparkodik lelkismeretének dorgáló szavát elnémítani, hanem bánatra gerjedvén legfőbb gondja oda irányul, hogy Istennel kibéküljön, annak szent malasztját visszanyerje s szivének hajlékából kiűzze a tisztátalan lakót. Az istentagadók legtöbbnyire vétkességök által vitettek azon gyászos térre, melyen pusztítanak. Hogy ne legyen mit félniök az igaz bírótól, ki megjutalmazza a jót s megbünteti a gonoszt, magát az igaz bírónak léteiét vonják kétségbe, s önmagukat csalják meg. A vallástalan emberek társasága szintén hervasztó erővel van hitünkre, ha nem vigyázunk. Semmit sem szeretnek ezek annyira, mint gyarló emberi eszökkel az isteni kinyilatkoztatás teljes bizonysággal bíró tételeit birálgatni, az egyház tévmentes tekintélye ellen küzdeni, tanait ócsárolni, szertartásait megvetni, fegyelmét leszólni, ők, kik több esetben nem is voltak hitfeleink, s igy egyházunk tanait valójában nem is ismerik, vagy ha közülünk mentek ki, annyi bizonyos, hogy már a katekizmust sem tudják, s mégis ők akarnak a tanító egyház fölé kerekedni; ők, kik soha templomba nem járnak, kik a szentségekkel nem élnek, kik az egyház parancsolatjaival mit sem törődnek, ők akarnak ezekben irányt adni. Mindenkinek szerencsétlenségén tudunk sajnálkozni, de a szerencsétlenségbe őket követni nem fogjuk. Nem külömben ártalmasán hathat a hitre a sajtó is. A sajtó olyanforma, mint a jó és gonosz tudása fája. Jó, ha az igazságot istápolja, gonosz, ha az erkölcstelenség zsoldjában áll. A hit veszélyeiről szólván csak a féktelen sajtóról szólok. Kedves híveim ! ti magatok tudjátok, mily tajtékzó dühvei támadta meg, s támadja folyvást ka- tholika egyházunkat könyvekben úgy mint hírlapokban a gonosz sajtó; mily kárörömmel ujjong a pápaság birtokainak elrablása fölött; mily erőködéssel istápolja a szakadásokat; mennyi rágalommal illeti az egyházat s annak látható fejét a szentséges római pápát; s hazugságaival annyira vitte, hogy — saját panasza szerént — már hitelét is veszti. Azelőtt a nyomtatványban megjeleni állításoknak jelentékeny hitelt adtunk: manap ha csak más bizonyítékunk nincs, a nyomtatványoknak igen csekély vagy semmi
