Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1943

70 DIÁKJAINKHOZ! Rendkívüli idők rendkívüli helytállást kívánnak tőlünk. — Ezen a helyen is figyelmeztetem tanítványainkat — kicsinyeket es nagyokat egyaránt —, hogy a hosszúra nyúlt vakációt iparkodjanak helyesen felhasználni. Ne csak valláserkölcsi köteességeiről ne feledkezzék meg senki, hanem az üdülés és szórakozás mellett jusson idő a komoly foglalkozásra is. A kisebbek segítsenek odahaza, a családban, a nagyobbak pedig más munkatereken is iparkodjanak pótolni azt a sok munkás kezet, amelyik a háború miatt hiányzik. Ez más időkben csak jóakaratú tanács lenne, ma azonban a kötelesség szava. Csak az részesülhet a magyar kenyérből, aki cselekvő tagja a magyar munkaközösségnek. Naponként egy-két óra a szellemi munkára is jusson. Ismételjétek az iskolában tanultakat, gyakoroljátok az idegen nyelveket, oldjatok meg számtani feladatokat, olvassátok el a kötelező olvasmányokat, lehetőleg meghatározott napirend szerint. A tanár urak szívesen adnak útbaigazítást mindenkinek, aki hozzájuk fordul. Legyetek a vakációban Is méltóak a bencés diák névre és mindig az a lelkület töltsön el benneteket, amelynek sok szép megnyilvánulását olyan örömmel láttuk a bombatámadások utáni nehéz órákban. Isten segítsége kísérje minden fáradozástokat. * »Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát«, mondotta Széchenyi egyik akadémiai beszédében. Vigyáznunk kell, hogy a mai nehéz időkben újra ne jelentkezzék e nagy nemzeti hibánk. Nem szabad kicsinyhitűeknek lennünk, de azt sem szabad gondolnunk, hogy csak úgy magától, a mi áldozatos munkánk nélkül is kialakul a szebb magyar jövő. Minden társadalmi osztálynak és minden életkornak megvan a maga hivatásszerű munkája, aminek tökéletes elvégzésétől függ nemzetünk jövendője. A magyar ifjúságnak is világosan keli látnia kötelességét. Széchenyi a Világ című munkájában idézi egy angol ismerőse levelét, mert idegen ember — mondja — sokszor világosabban meg látja, hol van életünkben a hiba. .»Magyarországról Európában semmit sem tudnak — mondja az angol levél. — Ne keressétek hát határaitokon kívül Magyarország javát és íhírét, midőn magatokban hevernek a valódi arany és ezüst bányák. Magyarország népét 9 millióra tévén. 3 imillió tizennégy évü koron tálul van. Tegyük fel, hogy 500.000 nevelést kap, ami sokkal felülmúlja a valót, úgy 2,500.003 szinte a legszükségesebb ismeretek nélkül marad', s így miként job bulhatna a lakosok állapotja? Miként öregbüihetne a jólét Magyarországban? íme egy nemzeti bánya, melyet munkálni kell, s nem-e i veszteség mindaddig, mig ezen bánya nem nvilhatik meg.« Nem szabad azt gondolnuk, hogy csak Széchenyi idejében volt értelme ennek a feljajdulásnak. A háború miatt már második észten