Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

73 iparkodtunk bevonni az iskola nevelő munkájába, hogy osztályon­ként is tartottunk szülői »értekezleteket, A szülők szép számmal jelentek meg ezeken az értekezleteken, de azt már csak a legritkább esetben sikerült elérnünk, hogy ők is hozzászóltak volna a föl­vetett kérdésekhez. Az értekezleteken az igazgató elnökölt, és az osztályfőnökök tartottak előadást az osztályuk szülőit leginkább érdeklő gyakorlati kérdésekről. Az I. A) o.-ban november 14-én volt szülői értekezlet. Tárgya: Hogyan illeszkedjék be a tízéves fiú a gimnázium életébe? — Külö­nösen foglalkoztunk a mai időkben elengedhetetlen fegyelmezett, katonás viselkedéssel. A fegyelmezettségnek meg kell mutatkoznia a megjelenésben, beszédben, az iskolában és az utcán. A tanulásban a figyelem, az iskolában a pontosság, otthon a rendszeretet jellemzi a kis bencés diákot. A tanulási anyag otthoni begyakorlásának módjáról és ellenőrzéséről is tárgyaltunk. Felhívtuk a szülők fi­gyelmét arra, hogy az elharapódzó járványos betegség miatt legye­nek óvatosak, a legkisebb betegség alkalmával is vigyék orvoshoz gyermeküket. A III. A) osztály szülői értekezletét április 13-án tartottuk meg. Az értekezleten az előadó osztályfőnök az első félévi rossz eredménynek az okát fejtegette, és egyben megjelölte eme rossz eredmény megjavításának a módját is. A főok szerinte az osztály anyagának nehézsége mellett néhány tanuló hanyagsága. Ezt pe­, dig csak fokozottabb ellenőrzéssel, az iskola és az otthon komoly együttműködésével lehet megszüntetni. Az iskola megadja a javítás eszközeit. Ezeknek az alkalmazása azonban már az otthon feladata. A VI. osztály szülői értekezletén (jún. 2.) az osztályfőnök »Az ifjúság olvasmányai« címen tartott előadást. Beszélt általában a jó könyv hasznos, nevelő voltáról s vázolta a rossz könyv káros kö­v etkezményeit. Kérte a szülőket, hogy gondosan őrizzék ellen fiaik olvasmányait; de önmaguk is jó példával járjanak elől: ne tűrjenek kivetni valót könyvtárukban. Ismertette a tanuló egyes életszaka­szainak megfelelő olvasmányokat. Fő elv legyen: A lélek egészsége mindig a legjobbat igényli. Goethe szerint: Az ifjúságnak a leg­jobb is csak alig jó. 1942. május 29-én gyűltek össze a VII. osztály tanulóinak szülei, szállásadói értekezletre. Az intézet igazgatójának jelenlété­ben Schmuck Paskál osztályfőnök modern nevelési kérdésekről beszélt. Vázolta p mai nevelés sok ferdeségét, miért mondják sokszor joggal — rosszul neveltnek a mai fiatalságot. Hiányzik akárhányszor a céltudatos szigorúság, helyette a majomszeretet, gyermekimádat dívik — különösen az egykés családoknál. Hiába próbál az iskola közbelépni, fontosabb a szülői ház légköre, neve­lése. Sajnálatos tapasztalat az életre való nevelés hiánya: kikerül a mai fiatalság az életbe a nélkül, hogy egészen fel volna vértezve az életveszedelmekkel, viharokkal szemben. A kamaszkor jellegze­tes tulajdonságainak ismertetésével megadta ezután az előadó az árvíz-energiájú ifjúság irányítására a megfelelő eszközöket. Külö­nösen hangsúlyozta a szülők példájának nevelő értékét: nincs na-

Next

/
Oldalképek
Tartalom