Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941
74 gyobb veszedelem a serdülő korra, mint hogyha az iskolában, templomban elsajátított életszabályokkal ellentétes életet, gyakorlatot lát a szülői házban. így fejlődhetett ki az a nézet, hogy vallásos csak az anya és a gyermek legy en, az apa és a felnőtt lehet már közömbös. Ezért van nagy fontossága a fiúkkal egyidőben tartott szülői lelkigyakorlatnak, melynek végén szülők, gyermekek együtt járulnak a szentáldozáshoz. Ez a legjobb nevelési eszköz. Az első félévben (szept. 26-án) közös szülői értekezletet is tartottunk. Bálint Béla testnevelési tanár ismertette a javító torna jelentőségét kb. 200 szülő előtt. A szülői értekezletek tanulságait főleg a fogadó órákon lehetett értékesítenünk, amelyeket a szülők mindig nagyobb számban keresnek fel. Remélni lehet, hogy a szülői ház és az iskola megértő közreműködése nagy mértékben hozzájárul a tanító és nevelő munka eredményesebbé tételéhez. 10. A végzett tanítási anyag. Az I.—VII. osztályokban a nm. VKM. 109.646/1938. IX. sz. rendeletével életbe léptetett új tanterv szerint folyt a tanítás; a VIII. osztályban még a régi tanterv maradt érvényben. A főapát úr Őnagyméltósága 632/1934. -sz. rendelkezése alapján, amelyet a nm. VKM. 32.121/1934. V. 1. ü. o. sz. átiratára (adott ki, az intézetben második modern nyelvként a franciát tanítjuk az V.—VIII. osztályokban. A nm. VKM. 33.251/1934. sz. engedélye alapján a német nyelvét a VIII. osztályban heti 3 órában tanítottuk. 11. Fegyelmi állapot. Fegyelmi szempontból az eredmény eléggé kielégítő, bár egyes esetek arra mutattak, hogy a mostani nyugtalan, nehéz idők az ifjúságra is kezdik kifejteni káros hatásukat. Szerencsére tanulóink nagy többségét meg tudtuk őrizni ezektől a veszedelmektől, és így a külső események zavaró hatása inkább csak a tanulmányi eredményen volt érezhető. 12. Az iskolai filmoktatás. Intézetünk is belekapcsolódott az állami filmoktatásba. Az egyes tárgyak keretében bemutatott filmek száma a következő volt: Hittan: 2. Földrajz: 50. Természetrajz: 24. Természettan: 13. IVegytan: 7. Levente és légoltalom: 6. Kongregáció: 2. összesen 104 film. 13. Rajzkiállítás június 15—19-én volt. A kiállítást diákjaink, szülők és idegen érdeklődők nagy számban keresték fel. — —fffT^i 3