Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

27 sal, eszmei és erkölcsi emelkedettséggel párosító politikai személyisége — mind oly jellemvonások, melyet őt nemcsak hivatottá, hanem választottá is tették Istentől kapott küldetésére. Lássuk most politikai programmját. Széchenyi csak az erkölcsi világban ismert el általános érvényű elveket, dé nem a politikában. Ép azért az ő politikai rendszerét a merev dogmák helyett a rugalmas életbölcseség jellemzi, mely mindig hozzásimul az élet változó körülményeihez, nem törődve az elvi következetlenség vádjával sem, akárcsak Bismarck, akinek drasztikus hasonlata szerint »a politikában csak az ökör következetes, mert mindig vizet iszik és szénát eszik«. Különben Széchenyi a korában oly népszerű és divatos liberális eszméknek többségét kereken tagadta. A szabadság eszméjéről pl. az volt a felfogása, hogy csak az értelmi súly és erkölcsi felsőbbrendűség talaján termi meg áldásos „y ümölcseit. A szabad sajtó neki elvben a legszebb emberi jog, de a gyilkosnak gyilkánál, a gyujtogatónak kanócánál nagyobb átokká válik« ott, ahol hiányzik az értelmileg és erkölcsileg szilárdan megalapozott közvélemény. De hiszen Széchenyi Angliának oly nagy csodálója volt — vethetné ellen valaki. Való igaz, hogy az angol élet, melyben megnyílt számára a magasabb emberi lét, nagy hatással volt rá. Angliában tanulta meg, hogy vannak emberi jogok, melyeket nem a francia forradalom kodifikált, amelyek az emberi méltóságból fakadnak. De az egyéni szabadság és méltóság szemlélete mellett ezeknek feltételeit is megismerte: az angol józanságot és észszerűséget, a rendet és fegyelmet. Főleg Angliának fejlett gazdasági intézményei voltak nagy hatással rá, sokat meg is honosított belőlük nálunk. De politikai intézményeit, melyeknek feltételei magyar földön hiányoztak, nem választotta követendő mintaképül, jól tudván azt, hogy az angol alkotmány speciális történeti képződmény, a szigetország terméke, amelyet nem lehet egyszerűen lemásolni és más talajba átültetni. De a reális Széchenyi tagadta a liberalizmusnak nemcsak egyes eszméit, hanem azt az optimisztikus alaptanát is, hogy az emberi haladás ugrásokkal, forradalmakkal vagy általában az ú. n. szabad intézményekkel meggyorsítható és minden nép egyszerre, egy kapásra felemelhető bizonyos műveltségi magaslatra aránylag olcsó politikai rendszabályokkal. Ezzel szemben Széchenyi a lassan, lépcsőzetesen haladó történeti fejlődés elvét vallja, midőn kimondja: Minden népnek van bizonyos lépcsője, melyen áll és csak az határozhatja meg valódi szükségleteit és józan kívánságait.« És ezt az elvet mindjárt a saját hazájára alkalmazza: »Szűk kis haza jutott nekem és alig van néhány fia, aki kívülről vetett volna egy pillantást bele. ők még nem is tudják, mennyire hátra vannak, mily gyengék, mily műveletlenek. Ezeket a dicsőség templomába be\ezctni nem lehet; elég, ha saját korlátolt körükben boldogabbak lehetnek, mint voltak ekkorig. A jövő nemzedék hadd menjen aztán egy lépéssel közelebb a világossághoz.« Ehhez az alapelvhez alkalmazza aztán Széchenyi nemzeti reformmunkáját, ezen a szilárd alapon építi fel reformjainak épületét. Széihenyi tehát politikájának alapgondolata szerint nem libe-