Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

11 in eg-megújított bánat nyomán komoly, erős elhatározások ébrednek lelkében, hogy ezentúl az erkölcsi tökéletesedésnek útján fog járni és életét engesztelésül bűnös múltjáért az emberiség és hazája javára szenteli. Az erkölcsi tisztulásnak ez a folyamata vallásos hitét is elmélyíti és öntudatosabbá teszi. Ezt nem tudta lerontani benne sem környezetének léha, erkölcstelen élete, amelyben maga is tevékenyen résztvett, sem korának vallásellenes iránya, melynek eszméit forradalmi szellemű olvasmányaiból szívta magába. Lelkének minden felszínes racionalizmustól és anyagelvűségtől idegenkedő iránya megőrizte benne a családi körből hozott vallásos lelkületet. De amint környezetének, az udvari és arisztokrata társaságnak hite és külső vallásos élete csak hagyományos formalizmus volt, benne sem lett a vallásos hit eleven életté, mert ellenkezett cselekvő életével és így híjával volt az igazi, élő hit lényegének. Mindez most öntudatra ébred benne, midőn ismételten elgondolkozik Istenről, lélekről, halhatatlanságról és az őszinte, belső vallásosság szükségességéről, amellyel bűnös múltja éles ellentétben áll. Miután így ismételten önmagába pillantott, világossá lett előtte a kötelesség, hogy kat. hitét külső formáinak megtartásával is meg kell vallania és törvényei ellen nem szabad vétenie. Üdvös elhatározását tettre is váltja: utazásának végén Cataniában egyházának parancsa szerint elvégzi húsvéti gyónását, életének minden bűnét alázatosan megvallván. Széchenyinek lelki élete ezzel oly irányt vett, amely ha nem volt is még teljesen megállapodott, de kitűzött célja folé való törekvésében változást már nem szenvedett. A kétségek és ingadozások, lelki küzdelmek és vívódások ezentúl is megmaradtak benne, de e/ek lényéhez tartoztak és nem tudták útjáról letéríteni. Az utolsó és talán legerősebb indítékot lelki tökéletesítéséhez szerelmi élete adta. Két meghiusult házassági kísérlete után 1824. ébred a 33 éves Széchenyiben az utolsó, leghevesebb, de egyúttal legreménytelenebb szerelem gr. Zichy Károlyné Seilern Crescentia iránt. A vallásos és erényes nőnek viselkedése megfosztja őt minden reménytől és lelki küzdelmeiben nagy oka van szíve mélyéből felsóhajtania: »Istenem, mily nehéz dolog erényesnek lenni!« De ekkor mutatkozik be igazi lelki nagyságában. Szerelmét nem tudja leküzdeni, csak megnemesíteni. Lelki szenvedéseinek tüzében önző szenvedélye lassankint megtisztul és az önzetlen lemondás, önmegtagadás erényévé magasztosul: »Szeretetét, becsülését kiérdemelni, ez életem feladata.« Megtisztult szerelme belekapcsolódik életének egy másik szerelmébe: hazaszeretetébe és megérleli benne a na.gy elhatározást: »Életemet embertársaim, hazám, honfitársaim javára áldozom fel.« És ebben hathatósan támogatja őt tanácsaival, kéréseivel és idéális barátságával ez a fennkölt nő, aki 12 év múlva felesége is lett. őt jelképezi az Akadémia címerében »Amphitrite, aki a sast itatja«. "Midőn Széchenyi erről a vallás és erényes nőről azt mondja: Általa lettem jobb emberré«, hálásan fejezi "ki azt a mélyreható befolyást, melyet erkölcsi jellemének kialakulására gyakorolt, idő-