Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1939
20 1000 m magasságban már csak 38 °/o az emanáeió 7000 „ „ „ „ '12 o/o „ 12,000 „ „ .„ „ 7.60/0 „ Megjegyezzük, hogy 6000 és 7000 m között a megfigyelések szerint egy olyan réteg mutatkozik, amelynek aránylag nagyobb a rádióaktiv tartalma. A felsorolt adatok szerint a troposzféra határáig már jóformán nullára csökken le az emanáeió tartalom, a sztratoszférában már semmi sincs belőle. Ismeretes, hogy ezt a kétféle réteget szokták megkülönböztetni a Föld légkörében. A troposzféra az alsó réteg, amelynek magassága a sarkokon 9 km, Európában 11 km, az egyenlítő fölött 16 km. Aránylag vékony réteg, de az ittlevő levegő nagyobb sűrűsége miatt a légkör egész anyagának 95 o/o-a ebben van. A hőmérséklet fokozatosan csökken felfelé, úgy, hogy a troposzféra határán a sarok felett —45°, Európa felett —55°, a trópusok felett —80° a hőmérséklet. Kisebb ingadozások persze előfordulnak a felsorolt adatokban. A troposzférához csatlakozik felfelé a sztratoszféra, amelyben már túlnyomólag csak vízszintes irányú levegőmozgás fordul elő. Ebben már nem csökken tovább a levegő hőmérséklete, hanem nagyjából állandó marad, sőt a 35 km-es magasságtól kezdve valószínűleg újra növekedni kezd, és esetleg jelentős magasságot ér el. A troposzféra tehát a rádióaktiv ionizálás szintere, de a hatásnak a magasság csökkenésével itt is csökkennie kellene. A nagyobb magasságban végzett mérések azonban nem mindenben igazolták ezt a várakozást. Amikor Wulf 1909-ben az Eiffel-torony tetején végzett méréseket, az ionizáció erősséget még a talajmenti érték 64o/o-ának találta, pedig jóval kevesebbet várt. Amikor Hess 1912-ben léghajóval 5350 m magasra emelkedett, és közben méréseket végzett, azt találta, hogy csak 800 m magasságig csökken az ionizáció, azután újra növekedni kezd, és 5000 m magasságban már 9-szer olyan erős, mint a Föld felszinén. Kolhörster 1913 és 1914 nyarán több esetben szált fel léghajóval. Egész 9400 m magasságig jutott, és azt találta, hogy itt a síigárzás már 50-szer olyan erős, mint a talaj mentén. Mindezek a megfigyelések — amelyeket később sok más megfigyelő is megerősített — azt mutatták, hogy nemcsak a Föld rádióaktiv sugárzása működik, hanem valahonnan a világűrből is kell jönni valami nagy áthatoló képességű sugárzásnak. Rájöttek, hogy ennek tanulmányozására hasznos 10 cm vastag ólomréteggel körülvenni a készüléket, mert ez a védőréteg a földi eredetű rádióaktiv sugarakat jóformán teljesen kizárja, a kozmikus sugárzásnak azonban legalább ' i/ i részét átengedi. Iparkodtak minél nagyobb magasságig figyelemmel kísérni a sugárzás természetéi. A sztratoszférarepüléseknek is az volt mindig az egyik céljuk, hogy a kozmikus sugárzás erősségét mérjék. Piccard 16 km magasságig jutott, az amerikaiak 18, az oroszok 19 km magasságot értek el. Embernélküli, csak műszereket vivő léghajókkal már a 30 km-t is túlhaladták, és mindenütt mutatkozott a kozmikus sugárzás.
