Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

26 félfontnyi kali causticum venale, (— kalihydrat, kereskedésbeli étető haméleg, azaz maró káli, —) és folytonos melegítés alatt mindaddig kevertetik, míg a kali benne egészen felolvad és az egész tejes kávé színűvé nem lett. Ha az összeállásig már meghűlt, felturkáltatik, hogy minél több darabokká váljon, és hozzá töltetik körülbelül hatszor több vízzel hígított kénsav, és a befödött csészében mind addig főzetik, mig a szinített Stearinin minden barna színe mellett átlátszóvá nem lett. Ekkor vagy lebocsáttacik alóla a kénsavas víz egy görbe szívócsőn, vagy kanállal le meríttetik a folyó stearinin egy másik porczellán csészébe, és végre elegendő mennyiségű vizzel egy ideig főzetik, hogy a savtól megtisztuljon. Tájékozás végett legyen a következő tapasztalat: 5 font Stearinnak 1 font kalivali összeolvasztása és kiszedése tartott 3 óráig, tehát egynegyed napszám; 30 xr. — Kénsavas vizzeli felbontása fél napig; 1 fl. — Kivizezése eltartott szintén fél napig; 1 fl. — A felhasznált szén 30 xr. — 2 font kénsav a fölbontásra 20 xr. — Stearin 5 font ára (á 50 xr) 4 fl 10 xr. — Kali causticum 1 font ára 1 fl 6 xr. — Edények használata 30 xr. Összeg 9 fl 6 xr. Eszerint 1 font Stearinin bele kerül leg alább is 1 fl 48 krajtzárba pengő pénzben.« Még másik két helyen is leírta Jedlik a stearinin készítését: hígított kénsav helyett sósav vagy »fél vízzel hígított légsav« (—salétromsav —) is megfelel; az olvasztó edényt cinkklorid fürdőbe állította. Ezzel a stearininnel itatta át Jedlik a szénlemezeknek egyik rövidebb oldalát úgy, hogy a lemezeket egy-két újjnyira forró stearininfürdőbe merítette mintegy húsz percen keresztül. A lemeznek átitatott részét ezután egy köszörűkő lapján vizes homokkal kb. fele vékonyságúra lecsiszoltatta, hogy galvanizálás útján eléggé vastag rézbevonattal láthassa el. Ezt a rézréteget védte a szénlemez belsejében felszivárgó salétromsav ellen a stearinin. Húsz-huszonöt szénlemezt egyszerre szokott a galvanizáló kádba állítani. A kád fenekén feküdt az anód-rézlap, amelyen fésűszerűen olyan hosszú rézlemezek állottak, mint amilyen hosszú volt a lemezek oldala, olyan magasak, mint amilyen széles sávban a lemezt rézzel be akarta vonatni, és olyan közökben, hogy két-két rézlemez között eléggé tágas helye maradjon a szénlemeznek. A szénlemezek vékony szigetelő talpakon állottak; felső, szabad oldalukra rézlemezkék voltak ráhajtogatva, amelyek két elemből álló telepnek negatív sarkához kapcsolódtak. A saválló kádban a bevonásra szánt sáv magasságáig állott a kénsavas, telített rézgálicoldat. Nyolc órai üzem után az anódlapot kiszerelte, megtisztogatta, majd ismét viszszaszerelte, és újabb nyolc órán át folytatta a galvanizálást. Ezután kiemelve a szénlemezeket vízben gondosan megmosta a rézbevonatot, hogy semmi sav sem maradhasson rajta. Végezetül nyeregalakban kb. másfél cm széles rézfület forrasztott angol ónnal a rézbevonatra; a forrasztást gyorsan kellett végezni, nehogy a stearinin a rézbevonat alól kiolvadva ismét szabaddá tegye az utat a felszivárgó salétromsav előtt. Jedlik tapasztalata szerint »a galvanoplastikált szén egyhar-