Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

20 növelte az alapot, mely a mai napig tekintélyes összegre gyarapodott volna, ha a háborút követő súlyos pénzügyi válságot meg nem sínylette volna. Ha megemlítjük még, hogy a háború utáni Ínséges években tetemes összegekkel járult hozzá a szegénysorsú tanulóknak ingyenes vagy kedvezményes ellátásához a Zalka-féle püspöki tápintézetben, le is zárhatjuk az ő jótéteményeinek sorozatát. Jól tudjuk, hogy mindez elenyészően csekély azon nagy áldozatokhoz képest, melyeket az ő bőkezűsége más nemes célok szolgálatában hozott. De így is elegendő ahhoz, hogy nemcsak szívének nemes szándékában, hanem adományainak anyagi értékében is fényesen igazolja intézetünk iránti jóindulatát, az ifjúsághoz való szeretetét és testi-lelki érdekeiért való áldozatkészségét. Es ezzel halhatatlan emléket állított magának intézetünk történetében Ezt hirdetik azon nemes anyagi és erkölcsi szolgálatok, melyeket a vallásos és hazafias nevelés ügyének tett, ez él hálásan mindazok szívében, kik jótéteményeit élvezték. Ennek a hálás megemlékezésnek tanuja az ő arcképe is, mely intézetünk többi nagyjai közt dísztermünket ékesíti Acsay Ferenc igazgató már 1906. megfestette őt (persze titokban, mert ő dehogyis ült volna a művésznek !) és arcképének ünnepélyes leleplezéséhez oly alkalmat választott, mely szépen illett az ő lelkületéhez : október 8-án, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén, az új tagoknak a Mária-kongregációba való felvétele alkalmával az igazgató meghatott szavakkal méltatta az összegyűlt ifjúság előtt a kegyes jótevőnek érdemeit és helyezte el arcképét intézetünk halhatatlanjai közt. Most, hogy az ünnepelt immáron búcsút vett tőlünk, ismételjük meg szívünk egész melegével a szónoknak emlékezetes szavait : „Hirdesse ez az arckép késő utódoknak is annak a férfiúnak emlékezetét, aki intézetünknek büszkesége, nemes életével és jellemével ifjúságunk példaképe és áldozatos lelkével hálás emlékezetre méltó jótevője volt." De a földi jutalom, dicséret és érdemek kevéssé érdekelték őt. Lelkének szárnyalása, bármily bölcs gyakorlatiassággal gyökerezett is e földi talajban, föl az égiek felé ragadta őt. A földiek csak eszközül szolgáltak neki Isten nagyobb dicsőségére és a lelkek üdvözítésére. Es ha kérdezzük őt: „Ubi est spes tua, pro qua eleemosynas faciebas — Hol van a te reményed, amiért alamizsnát osztogattál ?" (Tob. 2 ) — ő bizonyára az Eg felé mutat, utalással az isteni igékre: „Amit egynek a legkisebbek közöl tettetek, azt Nekem tettétek." Bízvást hisszük és reméljük, hogy jóságának elnyerte égi jutalmát — hogy ő, ki itt a földön melegen szívébe zárta az ifjúságot, méltónak találtatott arra, hogy ottan a kisdedek nagy Barátjától hallhassa az üdvözítő igéket: „Engedjétek Hozzám jönni . . ." Kemény Kolumbán dr.