Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
68 adást tartott a gimnáziumban; délben részt vett a közös étkezésnél s jókedvűen eltársalgott rokonaival, akik látogatóban voltak nála ; délután megtette szokott sétáját. Este már nem jelent meg az étteremben ; minthogy azonban gyakori főfájása miatt ez többször is előfordult, társai nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget elmaradásának. Másnap reggel ágya előtt tehetetlenül fekve találták. Agyszélhűdés érte. Rendtársai és jóismerősei egyre fogyatkozó reménységgel állották körül betegágyát. Gyöngéd szeretet kezébe adta a szentolvasót, melyet egykor édesanyja ravataláról hozott el egyetlen örökségképen. Ezt morzsolgatta remegő ujjai között s megtalálta rajta a feszületet, ajkához emelte s áhítattal csókolgatta. Bágyadt, megtört szemét közben-közben hálásan emelte az életéért aggódó s imádkozó körülállókra. Ez volt mindössze a jel, hogy eszméleténél van s tiszta öntudattal várja a pillanatot, amikor lelke széttöri a test bilincseit. Nem sokáig várt; négy napi haláltusa után, szeptember 27-én esti 8 órakor visszaadta lelkét Teremtőjének. Acsay váratlan elhalálozása általános és őszinte részvétet keltett. Amint Szent Ignác templomának nagyharangja, az öreg Benedek megkondult, hogy ércszavával elsirassa a halottat, a közönség nagy számmal sietett a székház elé, nem kiváncsiaskodni, hanem hogy megjelenésével is osztozzék a rendtagokat ért lesújtó fájdalomban. Másnap már országszerte elterjedt a halálhír s a megboldogult volt tanítványai, ismerősei és tisztelői özönével fejezték ki részvétüket az elárvult testületnek. Ravatalát, mely a főgimnázium tanári termében volt felállítva s melynek lábánál az intézet növendékei fölváltva, könnyes szemmel imádkoztak elhunyt atyjuk, vezérük lelki üdvéért, naphosszat kegyeletes látogatók állották körül. Hült tetemeit szeptember 29-én, vasárnap délután vittük végső nyugalomra. A beszentelési szertartást dr. Várady L. Árpád győri megyés püspök végezte a Szent Ignác-templomban, ahova a reggeli istentisztelet után a ravatalt áthelyezték. A temetési menetben, mely a Kazinczy-utcán, a Baross-uton s a Vásártéren át vonult a régi temetőbe, a helybeli összes iskolák tanítótestülete és növendékei, a pannonhalmi főmonostor, a székeskáptalan, a megyei és városi hatóságok, Esztergom-város és a bencés gimnáziumok küldöttsége s szokatlanul nagyszámú közönség vett részt. Amerre a gyászmenet elhaladt, a hosszú útvonalon mindkét oldalon a résztvevők tömege állott sorfalat. A sírnál Ruschek Antal apátkanonok, város-plebános szentelte be a koporsót. A szertartás után az elárvult főgimnáziumi ifjúság nevében egy VIII. osztályú tanuló, a volt tanítványok nevében pedig dr. Csizmadia Miklós ügyvéd mondott utolsó Isten hozzád-ot a szeretett mesternek. Másnap reggel a főgimnázium tanulóifjúsága elhunyt igazgatójának lelki üdveért gyászmisét hallgatott, melyet Francsics Norbert bakonybéli apát mutatott be a Mindenhatónak. Az Acsay halálán megnyilatkozó általános és mély részvét, mely különösen temetése alkalmával nyert impozáns kifejezést, beigazolta azt, amit Tacitus az emberi kiválóság mértékéről mond, hogy t. i. halálának senki