Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

67 azt a kort, amidőn a magyarnak egy volt vallása és nemzetisége, amikor emez amabból merítette erejét hősies tettekre, igazi önfeláldozásra, lelkes munkásságra." (Ifjúsági szentbeszédek. I. k. 369. 1.) S hogy Acsay nem járt rossz uton, mikor az ifjúságnak a profán tárgyakban szerzett ismereteit vallási kiképzésük szolgálatába szegődtette, a méltányos kritika készséggel elismerte. Erre vonatkozólag a Hittudományi Folyóiratban ezt olvassuk : „A szentírás mellett azonban kivált a hazai történetből is hoz fel tanulságos, megható történeteket, melyek az igaz hazaszeretetnek erényét hivatvák az ifjúság lelkében ápolni, fejleszteni. S hogy a szellemi fűszerezés teljes legyen, saját tapasztalatainak gazdag tárházából is gyakran emel ki egy-egy eseményt, hogy közvetlenségével minél mélyebb benyomást gyakoroljon azokra a fejlődő lelkekre, akiknek vezetésében fárad. A természetből is sokszor vesz hasonlatokat, sőt meséket is értékesít s mindig megnyerő közvetlenséggel vonja le a hallgatóira üdvös következtetést ... Az ifjúságnak ez a beszéd bizonyára nem idegen, sőt nagyon is ismeretes hangok, mind az ő gondolatvilágából, érzelemköréből véve. Egy igazi jóakaró szól itt szívéhez, eszéhez, hogy ezt meggyőzze az igazságról, azt pedig követésre indítsa. Acsaynál az előbbi predominál : ut veritas pateat ! Szentírást, közmondást ezért idéz, tapasztalataira ezért hivatkozik, a történelemből s az életből példákat ezért hoz fel oly nagy számmal." (XIX. évf. IV. f. 852. 1.) Szándékosan időztünk hosszasabban a Religio bírálatánál, hogy vele kapcsolatban Acsaynak az egyházi szónoklat terén kifejtett munkásságát kellő világításba helyezzük s kimutassuk, hogy elméleti és gyakorlati művelésével hasznos, sok tekintetben úttörő munkát végzett, amelyre lelkesedése és buzgósága mellett széleskörű és mély tudása, tapasztalatainak és megfigyeléseinek ritka gazdagsága egyaránt képesítették. Ha semmi egyebet nem tesz, mint hogy húsz éven át állandóan felszinen tartja az egyházi szónoki képzés emelésének fontos kérdését, már ezzel is érdemes munkát végez ; ám nemcsak szószólója volt az eszmének, hanem fordításaival és eredeti műveivel egyik legszorgalmasabb munkása is, buzdításaival meg egész lelkes gárdát nevelt a szent ügynek. Alkotott s másokat is alkotásra bírt, ez pedig — miként Goethe mondja — az igazán nagy ember kritériuma. Méltán érte tehát az a kitüntető elismerés, amellyel a püspöki kar az egyházszónoklat érdekében kifejtett sikeres működését 1912-ben honorálta. 1912/13-i évet látszólag a legjobb egészségben, szellemi és testi erejének teljes frisseségében kezdte meg. Az évmegnyitás fárasztó munkáját, a javító, pótló, és érettségi vizsgálatok vezetését és a beírásokat a legnagyobb könnyedséggel végezte. Szabad idejében már régebb idő óta Szent Ágoston Vallomásai-t tanúlmányozta, fordítgatta s a nagy szentatya eme remekének magyar nyelvre való átültetésével akarta rátenni a zárókövet egyházirodalmi munkásságára. A fordítással szeptember közepe táján készült el, váratlanul bekövetkezett halála miatt azonban sajtó alá már nem rendezhette. Szeptember 23-án még rendesen elvégezte minden dolgát; reggel elő5*