Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

58 ódon gimnázium helyén emeltetett, már régebb idő óta szűknek bizonyult a jelentkező ifjúság befogadására. Némely osztályt évről-évre hatvannál is több tanuló látogat, ami természetszerűleg kockáztatja a tanítás sikerét. Emellett nagy hiánya az is, hogy nincs megfelelő udvara, ahol az ifjúság az óraközi szüneteket kellő ellenőrzés mellett tölthetné s azért a tízperces pihenőkre az utcára kénytelen kivonulni, rossz idő esetén pedig a folyosókat és lépcsőházat foglalja el. Minthogy pedig a gimnáziummal szomszédos telkek sűrűn be vannak építve, a bajon csak úgy vélt segíthetni, ha az intézet mellett húzódó keskeny, úgynevezett Iskolaköz-et s a szomszéd házakat kisajátítanák az újonnan építendő vagy tetemesen kibővítendő iskola számára. Evégből egy tervet dolgozott ki, amely szerint a város a Telekyutcáig terjedő háztömb kisajátítását vállalná s az így nyert területen a modern pedagógia követelményei szerint fölépített vagy kibővített gimnázium mellett a régen tervezett Kultúr-palotát is elhelyezhetné. E tervének megnyerte a főispánt és a város polgármesterét is, akik készséggel vállalkoztak az ezen ügyben a miniszter elé küldendő bizottság vezetésére, hogy a nagy költséggel járó, de szükséges terv megvalósításához megfelelő államsegélyt eszközöljenek ki. Azonban szinte az utolsó órában sajnálatos félreértések merültek föl, melyek az ügy megoldását hosszabb időre — remélhetőleg nem örökre — elodázták. Hogy Acsay munkáját és törekvéseit rendtársai megértették és méltányolták, mi sem mutatja jobban, mint az a bizalom, mely mindannyiszor megnyilatkozott részükről személye iránt, valahányszor erre alkalom kínálkozott. Ilyen alkalom volt az 1909-ben megejtett főapát-jelölő választás is, mely Fehér Ipoly pannonhalmi főapátnak 1909. október 27-én történt elhalálozása miatt vált szükségessé. A választásból Hajdú Tibor dr. főmonostori perjelnek a neve került ki diadalmasan, de Acsaynak is jelentékeny pártja volt, mely őt Zoltvány Irén dr. pannonhalmi főiskolai tanár után a harmadik helyre jelölte. Ebben az időben szinte lázas sietséggel dolgozik Ifjúsági szentbeszédeinek utolsó kötetén, hogy vele az ifjúsági hitszónoklat terén eddig kifejtett munkásságát betetőzze. Műve — mint már jeleztük, — 1912-ben került ki a sajtó alól s az alsó- és felsőosztályú tanulók számára összesen 117 beszédet foglal magában. A szakkritika ez utolsó munkáját nem fogadta azzal az osztatlan elismeréssel, mellyel az első két kötetet jutalmazta, de általánosságban méltányolta a szerző fáradhatatlan ügybuzgóságát s kellőkép értékelte beszédeit, melyeken ha közben-közben megtetszik is a gyors munka nyoma s ha néhol jobban kiérzik is az irodalomtanár, mint a theologus, mégis mindegyikben az ifjúság őszinte, meleg szeretete lüktet s az a tömérdek tapasz- * talat és megfigyelés a gyermeki lélek körül, melyeket e beszédek nyújtanak, mindenha értékes kincs marad azok számára, kik az ifjúság lelki vezetését vállalják. Csak egy bírálat tagadott meg Acsaytól minden érdemet s az egy-