Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
41 egyesületet létesített s egyszerre lehetővé tette, hogy a főgimnázium minden iskolai év elején 60—70 tanulót lát el a szükséges iskolakönyvekkel. Nemesen érző szivének arra is volt gondja, hogy a kath. középiskolai internátusba bizonyos számú szegényebb sorsú, de érdemes ifjúnak teljesen ingyenes és kedvezményes helyet biztosítsanak. Az intézet kezelése alatt álló segélydíjak kiosztásában ritka körültekintéssel járt el, hogy azokat mindig a legszűkösebb anyagi viszonyok közt lévő s egyszersmind a legérdemesebb tanulóknak juttassa. Ha fogyatékos is a kép, melyet Acsay igazgatói működéséről megrajzoltunk, mindazáltal bepillantást enged annak a nagy férfiúnak lelkébe, aki magasztos hivatásának teljes átérzésében legjobb erejével igyekezett betölteni azt az állást, hova rendi elüljárójának bizalma helyezte. A gondjaira bízott ifjúságot a szent Benedek-rend hagyományos jószellemében, hazafias és vallásos erényekben törekedett nagyra nevelni, hogy majdan az élet küzdőterén tudásukkal és erkölcsi erejükkel a maguk és a köz érdekeit becsülettel szolgálhassák s az ideális javak lángoló szeretetében a legjobbakkal nemes versenyre kelhessenek. Szívének minden dobbanása az iskoláé volt, melyet a vezér nemes öntudatával szívesen nevezett a rend legelső gimnáziumának, nem ugyan a többinek rovására, hanem mert múltja a legmesszebbre nyúlik vissza, mert a legelőkelőbb vidéki városban van s mert a rendi gimnáziumok között mindenkor a leglátogatottabb. És elsőnek nevezte azért is, hogy tanítványainak ambícióját ezzel is fokozza s vágyat ébresszen a lelkükben, hogy szorgalmukkal és derékségükkel intézetük jó hírnevének emeléséhez és terjesztéséhez a maguk részéről is hozzájáruljanak. Acsay az igazgatósággal járó nagy elfoglaltsága közepett sem akart lemondani arról, hogy tehetségeit irodalmi téren is értékesítse s az egyházi szónoklat emelésének ügyét továbbra is szolgálja. Bossuet beszédeinek I. kötetét, melynek megjelenése igazgatóságának első évére esett, lelkes örömmel fogadta a kritika, mint az első hatalmasabb tettet az egyházi retorikatanítás reformja terén. A Magyar Sión 1895-i évfolyamában Dr. Anhäupel (Andor) György részletesen ismerteti Acsay Bossuet fordítását s a legnagyobb elismeréssel adózik munkájának, melytől a magyar egyházi szónoklat nemesbülését, megifjodását várja. Kifogása van azonban az előszóban hangoztatott reformtervek s Bossuet ellen is. Készséggel elismeri ugyan a magyar papnevelés olyatén reformjának szükségét, amelynek keretében a szónoklattannak előkelőbb helyet biztosítanak, Acsay álláspontját azonban mégis túlzónak s a gyakorlatban meg nem valósíthatónak tartja. A növendékpapoktól nem lehet azt követelni, hogy évenkint tíz prédikációt készítsenek s négy szentbeszédet tartsanak. Hibás szerinte Acsaynak az a fölfogása is, hogy az egész theologiai oktatást a szentíráson kellene fölépíteni olyanformán, hogy az első évben a latin és magyar nyelvű szentírás elemzésével és fejtegetésével foglalkoznának, hozzáfűzve egyes dogmatikai, morális stb. észrevételeket, mert hisz a szentírásnak elemezése, ismertetése,