Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911
jussanak, szükséges volt két különböző földrajzi szélesség alatt fekvő helyen fokméréseket eszközölni és a fokok hosszúságából az elliptikus délkör ten-. gelyét kiszámítani. E célból a francia kormány két fokmérést rendelt el ; az egyiket 1735-ben az egyenlítő alatt Peruban, a másikat 1736-ban a sarkkörnél Lapplandban. A lappiandi expedició tagjai Maupertius, Clairaut, Lemonnier és a svéd Celsius voltak. Az északi szélesség 66-ik foka táján Torneától Kittis hegyig terjedő 57'28 ,5" hosszú ívet mértek meg; az alapvonalat a befagyott folyón 7406 toise (144417 m.) s 5 lábban állapították meg és 1737-ben Maupertuis már tudomására hozta a francia akadémiának, hogy a délkör egy foka Lapplandban 377 toise-val (735-15 m.) hosszabb, mint Franciaországban a hibáitól megtisztított Picard-féle mérés után, hogy tehát ezen eredmények után már a földnek a sarkoknál való belapultsága bebizonyítottnak tekinthető. 9 4 A perui bizottság legkiválóbb tagjai Bouguer, Lacondamine és Godin voltak, kikhez még két spanyol tiszt is csatlakozott, Don Antonio Ulloa és Don Yorge Juan. 1736-ban Quitóba mentek. Három esztendeig tartott a fáradságos munka, melyet a quitói fensikon az Andesek két magas hegylánca között hajtottak végre. Az első alapvonalat Quító közelében mérték meg a háromszögek hálózatát onnan kezdve, az egyenlítőtől északra néhány ívpercnyire eső ponttól délre a Tarqui melletti lapályig terjesztették ki, úgy, hogy az általuk megmért ív hossza 3°7' 1" volt, 1739-ben Tarquinál a végső vagyis igazoló alapvonalat (verificationsbasis) mérték meg. Lacondamine végeredményül Peruban a délkör egy fokának hosszára 56,750 toise-t, mig Bouguer 56,753 toiset, vagyis 110,582 métert talált. A lappiandi méréssel összehasonlítva az egyenlítői átmérő (V169) nagyobb, mint a föld forgási tengelye. A perui és franciaországi fokmérésekből pedig az következik, hogy a sarki lapultság -. A különbség 895 méter lévén, világos, hogy a délkörnek egy foka az egyenlítő közelében kisebb, mint a sarkok felé. Minden következő fokmérésnél arra törekedtek, hogy a franciáktól elért eredményeket mentől inkább megtisztítsák a hibáktól. Mária Terézia 1762—1766. Liesganig jezsuitának meghagyta, hogy fokmérést tegyen. Liesganig társaival együtt 2°56' 45" ívet mért meg, mely a Brünn közelében levő Sobieschitznél kezdődik s Bécsen és Grácon át Varasdig terjed s melyet később a Pétervárad és Kistelek közötti ívvel toldott meg. Liesganig azt találta, hogy egy fok hossza Brünn és Bécs között 58,664, Bécs és Varasd között 58,649, átlag pedig 58,655 bécsi öl = 57,077 toise (111,300-15 m.). Kisebb íveket Mason és Dixon is megmértek 1764-ben Pennsylvániában és Marylandban, Maire és Boscovich pedig 1750-ben Róma és Rimini között. Az elsők középértékben 56,888 (110,927-6 m.), az utóbbiak pedig 56,979 toiset (111,109 m.) nyertek eredményül. 9 5 A mérésekben új korszak állott be, midőn a francia forradalom idejében oly természetes mértékegység behozatalát sürgették, mely mindig kéznél
