Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911
32 használt, miáltal a szögmérés már nagy pontossággal történhetett. Amiens környékén egy kis ívet mért meg, mely nem volt egészen másfél foknyi és ebből kiszámította egy szélességi fok nagyságát 57,060 toise-ra (111,267 m.). Picard mérése történelmi nevezetességű. Bessel számításai szerint Picard eredménye csak 3 toise-val (5-95 m.) nagyobb a valóságnál. Ezen fokmérés után számítva, a gömbalaku föld félátmérője, vagyis sugara, 859 földrajzi mérföld. Picardnak köszönhető, hogy Newton az általános nekézkedésre vonatkozó vizsgálódásait, melyeket 1666-ban megkezdett, 1676-ban újból felvette és szerencsésen be is fejezte. Mikor ugyanis Newton vizsgálódásait ezen irányban megkezdette, abból az elvből indult ki, hogy egy fok hossza 49,500 toise (96,525 m.), ennek pedig az volt a természetes következménye, hogy számításai és a hold mozgására vonatkozó okoskodásai nem vágtak össze. Mikor pedig Snellius eredményeit látta, felhagyott számításaival és csak akkor folytatta megint, mikor Picard méréseinek eredményéről értesült. 1739-ben a Picardtól felvett alapvonalat Cassini de Thury és Lacaille újólag megmérték s annak hosszát 5663 toise (11042-95 m.) helyett csak 5657 toise (11031Í5 m.) 2 láb és 28 hüvelyknek találták, úgy, hogy a Dünkirchen és Collioure közötti ívet 820 toise-val (1599 m.) rövidebbre kellett venni. Egyidejűleg kitűnt, hogy Dünkirchen sarkmagassága 19"-cel északabbra és Collioureé 33"-cel délebbre vétetett fel, úgy, hogy a két csillagászati hiba (52") majdnem pontosan megegyezett a 820 toise-nyi hibával; egy foknak a középértéke változatlan maradt Franciaországban, amint Picard számította. 9 2 A XVII. század végéig nem merült fel kétség aziránt, hogy a föld majdnem szabályos gömbalakú, nem véve tekintetbe természetesen a hegységek csekély emelkedéseit, a melyek az ó-koriak előtt sem okoztak nehézséget. Azonban már Newtonnak teoretikus csillagászati okoskodásai valószínűvé tették, hogy a föld forgása következtében, habár csekély mértékben duzzadt is fel az egyenlítőnél, mégis emiatt alakja a sarkokon belapult forgási ellipszoid. A régieknél ilyesmire nem találhatunk, legfeljebb Empedokles sejdített valamit, a mennyiben Plutarchos szerint Empedokles a forrásvíz kibugyogását onnan magyarázta, hogy a föld a gyors körülforgás következtéban összenyomódik s így a benne levő víz kiszorul és kibugyog. 9 3 Franciaországban az ellenkező véleményen voltak, nevezetesen Jacques Cassini azt gondolta, hogy a föld forgási tengelyi irányában megnyúlt, úgy, hogy Voltaire gúnyolódott azon, hogy Londonban a földet narancsalakúnak, Párisban pedig citromszerűnek tartják. 1680—1700-ig terjedőleg Cassini, Maraldi és de Lahire egész Franciaországra kiterjedő fokmérést hajtottak végre és az eredmény a francia hipotézis mellett szólott, a mennyiben déli Franciaországban egy fokot 137 toise-val (267-15 m.) nagyobbnak találtak, mint északon. Azonban az angolok sem engedtek saját nézetükből Newton tekintélyére támaszkodva. Hogy már most a meddő vitának vége vettessék s végleges eredményre
