Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

64 ság. Azt akartam megmutatni, hogy szegény származásom mellett is vagyok olyan, mint ők, a nagyurak. S beleszóltam mindenbe, politikai dolgokban is véleményt akartam nyilvánítani. Kornélt, ki már jogvégzett ember, szintén oktató hangon figyelmeztettem valamire, nővéreinek meg összehalásztam emlékezetemből mindazt a bókot, amiket társaimtól a tánciskolában vagy a jégpályán csak hallottam. Későn vettem csak észre, hogy helytelenül cselekedtem. Láttam azt a finom mosolyt, amely gúnyos is, szánalmas is volt, amelylyel beszédemet mindegyik hallgatta. Igazán ők voltak az udvariasabbak. Nem, még nem tudtam magamban eléggé legyőzni a büszkeséget. Csak most pirulok igazában ! Mit mondhattak rólam, midőn eljöttem ! Bizonyára azt, hogy neveletlen vagyok. Az bizonyos, hogy a társaságban való forgolódást is tanulni kell. Bárcsak megtartottam volna azt a szabályt, melyet egy ily könyvben olvastam : Adja meg mindenki a másiknak az őt megillető teljes tiszteletet és csak önmagáról nyilatkozzék mindig szerényen. Hűs volt az idő, midőn éjfél körül hazafelé jöttem a nyitott hintón, de éreztem, hogy helytelen viseletem miatt mégis meleg az arcom. Az ég borulni kezdett, itt-ott csillámlott csak ki egy-egy csillag. Ilyen lehet az emberi lélek is. A botlás elhomályosítja és csak az önlegyőzés után ragyog fel ismét a maga szépségében. Julius 16., péntek. A múlt hétfőn csakugyan nem mehettünk kirándulásra; még a kedd is hűvös volt, szerdán pedig Szent László-pusztán kellett lennem és így csak tegnap, csütörtökön sikerült a nagy expedíció. A kilátó a Duna túlsó (jobb) partján, fából összetákolt emelvény, mely a „Kőhegy"-nek nevezett erdős hegy tetején van felállítva. Nagyszerű kilátás nyilik innen messze a Duna folyására és a vidékre. Ez volt a célpont. De közben érinteni akartuk a „Prépost"-szigetet is! Már korán reggel felkészültünk. Előszedtünk mindent, mi az expedícióhoz szükséges és odaadtuk a vörös Andrisnak (vörös volt a haja szegénynek, azért neveztük el így) ; csak úgy roskadozott a sok teher alatt : ennivaló, innivaló, a halászathoz, vadászathoz szükséges eszközök, fürdő-ruhák, stb., voltak a csomagban, sőt még nyársat is vittünk magunkkal, hátha, mint Robinsonnak, szükségünk lesz rá. Beleraktunk mindent a nagy csónakba s a gyenge reggeli szellő mellett megindultunk heten : Gyula, Pali, Zoltán, Sándor, Dénes, én meg az Andris. Ő volt a mi „Péntek" szolgánk. Gyula nővérei egész a csónakig kisértek és sokáig integettek utánunk fehér kendőjükkel. Felváltva eveztünk, csak a kis Palit nem engedtük az evezőkhöz, pedig nagyban erősködött, hogy már ő is érti. Felmentünk jól a Dunán, hogy azután kényelmesen leereszkedhessünk. — Ki gondol ilyenkor olvasásra, hogy még ilyenkor is betűkkel rontsa a szemét ? Hát bizony Zoltán volt az egyetlen, aki elővett zsebéből — egy francia könyvet. Ő most, amig nyugodtan leúszik a csónak, azt fogja olvasni. Épen idevaló. Verne Gyulának