Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

93 meg közömbösség. Hogyan egyeztethető össze a társas ösztönnel a szabadság ösztöne? Az ember természete szerint szívesen volna szabad, de aztán a társasággal való visszaélés belekésztette a társadalomba, hogy saját szabadságának védelmét találja benne. — E részlet kétségtelenül az érzelmek körébe tartozik; különben is sem nem elég mély lélektanilag, sem erkölcsileg nem eléggé megokolt. (118.) A szellemi ösztönök elfajzása. Elsősorban áll a játékkór három alakjában: érzemény-, gondolat- és szerencsejáték. Az érzeményjátékok közé sorozza a művészet, a vadászat, halászat, utazás és regényolvasás szenvedélyét, — ez utóbbit különösen akkor, ha tisztán üres dolgokkal foglalkozik; evvel kapcsolatban kiemeli az angol s párhuzamban a magyar regényírásnak komolyabb oldalát. Következik ezek után a dohányzás, burnótozás, majd a tánczolás elitélése; különben elég találóan jellemzi az egyes nemzetek tánczát. — Ez egész fejezet kétségtelenül elhibázott, mert a legtöbb alig tartozik e csoportba ; hogy a táncz és a burnótozás hogyan kerül a szellemi ösztönök közé, bajos megérteni; de ép ily kevéssé érthető a vadászat és halászat belevonása is. (123.) A gondolatjáték a tréfálkodókat, elméskedöket akarja jellemezni s Kant kevésbbé találó vonását akarja felhasználni, mondván: „Minden egyes gondolatnak a test külön részeire, különösen az idegzetre sajátszerű hatása van." (126.) A szencsejáték czim alatt mindenféle, elsősorban azonban a kártyajáték ellen kel ki, hibáztatja a társadalmat is, a mely ez ellen nem tesz semmit; pedig mily jó volna, ha a pozsonyi diétán levő ifjak közt alakulna egyesület, a melynek czélja volna, hogy őket a játéktól visszatartsa. Leirja azután a szenvedélyes játékosok lelki harczait, babonás voltukat, mivel a játék rendesen véletlenen fordul meg. (126.) Kandiság- és rágalomkór, — vagyis tudnivágyás, de helytelen erkölcsi felfogással, vagy szeretetlenséggel párosulva rágalmazássá lesz ; elsősorban a nőnek, de igen sokszor a férfinak is rossz tulajdona. Szép axiómával zárja be: „Az emberek soha sem oly jók, mint a milyeneknek barátaik, s soha sem oly rosszak, mint a milyeneknek ellenségeik festik." Sajnos, hogy a tudnivágyásnak egyéb tulajdonságát nem tárgyalja. (128.) Az utánzáskórnak elsősorban a divatban van értelme; mig a politikában való utánzás felemlítése itt erőltetett: ép oly kevéssé tartozik ide a tanulók utánzása is a versek készítésében, előadásában. (134.) A szeretet jellemzésében van tisztán érzelmi, van aztán, a mi már a szenvedélyhez közelíti. Lélektani megfejtése igaz is, szép is; azért szeretünk valakit vagy valamit, mert föltesszük vagy látjuk, hogy megvan benne tökéletes erkölcsi ideálunk. Ez érzelem ép azért azon van, hogy szeretett tárgyában az erkölcsi jót lehető tökéletesen lássa. Az állatokat és lelketlen tárgyakat nem annyira szeretjük, mint inkább tetszenek nekünk; lényegében azonban ez is szereteten alapszik. A szeretet azonban hamar kiábrándul, ha nem találja meg a keresett tökéletességeket. (137.)