Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1903
25 4- Egyetemes történelem. 5. Mezögazdaságtan rövid természetrajzzal Ezen tantárgyakhoz járul a keresztény hittan, melyet rendszeres előadásokban mindkét bölcseleti tanfolyam együtt tartozik hallgatni. E tárgy tanításának célja az, hogy az ifjak teljes mértékben átértsék, hogy a hittan, melynek szerzője Jézus Krisztus, az Isten fia, az élet szabályozója s az emberi boldogság alapja, ép ezért az iskolai tanulmányok között ez a legelső helyen álló tantárgy s legnagyobb súlyt kell rá helyezni. 2 Tananyaga : az Isten, az isteni kinyilatkoztatás és a vallás ; a hit, remény és >zeretet ; a szentségek s a keresztény kötelességek. 3 Mennyire életbe-vágónak s kiváló gondosság tárgyának tartja a királyság a hittani oktatást, világosan mutatja az 1824-iki (15899. sz.) rendelet, mely a végett, liogy a megyés püspökök befolyása mentől teljesebb és hatásosabb legyen a vallásoktatásra, következőleg intézkedik: 1. A hittanároka megyés püspök joghatóságának legyenek alávetve. A püspöknek kötelessége felügyelni arra, vájjon a hittanárok erkölcseikben s tanításukban az igaz katli. hit elveihez tartják-e magukat. 2. Az igazgatóság szigorúan tartsa magát e rendelethez. 3. Az egyházi hatóság a hittanári állásokra minden tekintetben alkalmas egyéneket jelöljön ki és terjesszen föl. 4 4. Az egyházi hatóság időnkint akár egyházi, akár világi értelmes komoly és képzett férfiakat küldjön előzetes bejelentés nélkül a hittanítás és szentbeszédek meghallgatására, hogy meggyőződhessék arról, mily elveket hirdet s mily tételeket fejteget a hitszónok-tanár. 5. Az igazgatóság jelentse be a félévi tentamenek idejét és sorrendjét a püspöknek s hívja meg. E tentamenekre s a vizsgálatokra a püspök vagy személyesen jelenjék meg, vagy biztost küldjön maga helyett. Végig jelen kell lenniök. A biztos jelentést tartozik tenni a püspöknek. 6. A püspöki biztosoknak szabad legyen azt kivánni a tanártól, hogy a tanulókat a végzett anyag bármely részéből kérdezze. 7. Az igazgatónak kötelessége a félévi információk alkalmával a hittan-vizsgálatokról kiilön jelentést tenni; ezt a helytartó-tanács az illető egyházi hatóságnak megküldi, ahonnan esetleges megjegyzésekkel, észrevételekkel ismét visszakerül a kormányszékhez. A főigazgatók e rendeletet hiven végrehajtották. 5 A bölcseleti tantárgyak közt egy rendkívüli is szerepelt, a görög nyelv. Az orvosi és a papi pályára készülő ifjaknak ezt okvetlenül kell hallgatniok. Külön tanár, külön órákban adja elő. Felkarolását minden módon kell ajánlani. 6 //. A jogi karon, a tervezett 3-ik évi tanfolyam nem létesülvén, a római magánjog és az egyházjog tanítása is elesett. A többi tárgyak imigy voltak felosztva. Az 1-sö évi tanfolyamon : a) a természet-, egyetemes-, nép- (nemzetpura), a geométria elemei és a kúpszeletek, geodézia és alkalmazott mathézis; a 2-ik évi tanfolyamon: az építés- és vizműtan elemei (Országos levéltár, H. T. Lit. polit. 1808: 4949.). 1 Ratio, 101 — 103. §§. — 1 Ratio, 104. §. — • U. o. 216. §. — 4 1816. óta ezt a pannonhalmi főapát tette; természetes, hogy a tőle kinevezett hitszónok-tanár e minőségében a püspök joghatósága alá tartozott. — 8 1810. prot. 4. — « Ratio, 106. Érdekes, hogy a győri akadémiában a görögöt legtöbbnyire csak a papnövendékek tanulták.