Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901

»A látogatásokat majd tavaszszal elvégzem, de csak rövidesen, a legkisebb növendékeket talán már alig is fogom megismerni.« így szólt hozzám egy alkalommal s egy nagy könycsepp gördült le arczán. A Magyar Pantheon egy kötetét tartotta kezében s e szókkal ajánlotta föl ajándékul: »jó lesz egy jól tanuló növendéknek — sokat tanulhat belőle.« így rendelkezett szinte nap-nap után sok dologban s igy készülődött elő a nagy útra, pedig azért folyton reménykedett, hogy teljesen fölépül. Az erős test rohamosan hanyatlott, s a kinos betegség arczát néha szinte megdöbbentő hatásúvá tette, de a lélek sohasem pihent, folyton élénk volt, érdeklődött minden iránt. Az idősebb ember szokása szerint ő is szívesen szállt vissza a múltba s kereste elő az emlékeket, s minél kedvesebb volt az emlék, annál jobban felderült arcza, s a lélek tiszta öröme uj életet látszott önteni a romlandó testbe. így küzdött vele heteken át a gyilkos kór, mig végre lebirta a testet. S midőn a nemes lélek elszállt, előttünk volt a tönkrekinzott test. A család mély fájdalma, a társadalom minden rétegének, első sorban a helyi és kerületbeli intézetek impozáns részvéte kisérte a temetőbe, abba az »uj lakásba«, a melyért csak egyszer kell házbért fizetnünk, aztán örökre a mienk.