Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901

4. Hz igazgató beszéde a november 5-én rendezett iskolai ünnepségen. Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája . . . Kilenczszáz évnek sok öröme, bánata, könye és vére, majd kitörő lelkesedése, s kétségbeesett felkiáltása van e levelekre írva ; ki birná mindezt csak rövidesen is felsorolni? Nincs rá szükségem, nem is czélom ! Midőn ma ez ünnepies pillanatban felszólalok, nem rendünk kilenczszáz éves történetét akarom felsorolni, csak a tanulságokat akarom belőlök levonni az életre, mindnyájatokra ! Mert a történet minden lapja fényesen állítja elénk Isten létét, a ki az emberiséget végtelen bölcseségével vezérli s legfenségesebb czéljaira is sokszor csekély eszközöket használ, hogy annál jobban megmutassa, mily semmiség az ember! Hitték volna e az V. és VI. század büszke császárai, fenhéjázó tudósai, hogy azok a lenézett, szegény szerzetesek felforgatják a régi világrendet, s új erkölcsi világnézetet fognak beleoltani az emberekbe ? Ki hitte volna, hogy az a néhány, Magyarországba szakadt idegen szerzetes fogja teljesen átalakítani a szilaj magyart s vele megveti egy keresztény birodalom alapját? S mégis ugy történt! O, az isteni Gondviselés keze nagyon is nyilvánvaló benne, s még jobban csodáljuk hatalmát, ha vizsgáljuk, mily eszközökkel érték el e magasztos czélt ! A mint Mesterök azért jött a földre, hogy vére árán váltsa meg az embereket, úgy a szerzetesek is úgynevezett minden földi boldogságukat tették áldozatul az oltárra, lemondtak minden földi jóról, hogy föltétlen hatalmat gyakoroljanak minden földi hatalom nélkül és ellenére. Lemondtak a vagyonról, hogy megtanítsák az embert a munka becsére ; lemondtak a családról, hogy szeretetöket az egész világra kiáraszszák, lemondtak az önző akaratról, hogy egyedül Istennek engedelmeskedve, a leghatalmasabb szellemi tevékenységet fejtsék ki. íme, e lehetetlennek látszó eszközökkel érték el a legfenségesebb czélokat !