Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
412 csötörtökön és szombaton a közbeeső napokon pedig a leánykáknak adott oktatást délután 6—7-ig. A következő években is kérte az igazgatót, hogy az iskolában is közölje hirdetményét: az igazgató meg is tette készséggel, de hogy mily eredménynyel, arról nincs tudomásunk. 1858-ben az igazgató Tóth György uszóházára és Magvassy Mihály gimnasztikájára kivja fel az ifjúság figyelmét. Magvassy Mihály 1856-ban nyitotta meg tornaiskoláját ugyanott, a hol Czedzidlovszky 1853-ban abbanhagyta, mivel főreáliskolai tanár lett ; s a rákövetkező évben már a gymnasiumból is voltak növendékei. 1858-ból fenmaradt még érdemsorozata is. Összesen 16 növendéke volt a főgymnasiumból, egy II. o., a többi felső osztályú; 3 kitűnő eredményt mutatott föl, 4 dicséretest, a többi elégségest A következő 1859. évben az igazgató bizonyítványt ad Magvassynak, a kit az intézet rendkivüli tanárának ismer el a tornászatból. Az 1860-iki Értesítő adatai szerint a tornászatot tanulta 39. 1861-ben 41. A következő években aztán a tornatanítás szünetelt ; semmi adatot nem találunk egész 1868, illetve 1869-ig, a mikor a torna rendes tárgy lett. Minthogy a régi gymnasiumnak szükvoltánál fogva nem volt alkalmas tere, a főgymnasium növendékei rendesen csak nyáron jártak tornászaira az u n. tornakertbe. A főigazgató több izben sürgeti az igazgatót, hogy a tornászat ügyében intézkedjék, — az igazgató azonban mindig azt kénytelen válaszolni, hogy csak nyáron lehet tornászni, mert zárthelyiség nincsen. 1869-ben pedig még hozzáteszi, hogy a tornatanitót bizta meg alkalmas helyiség keresésével, de a tornakerten kivül más nincs, s igy a tornászat csak a nyári és esetleg az őszi hónapokban tartható. Igy is volt ez egészen 1888-ig, mikor az intézet uj épületet s ez épületben zárt tornahelyiséget kapott. Ez évtől kezdve aztán megindult a téli tornászás is a zárt helyen ; a nyári tornászást pedig ismét a szabadban, a város tulajdonát képező tornakertben tartották egész 1897-ig, a mikor hire járt, hogy a város a tornakertet, amelynek használatáért a főgymn. évenkint 100 frtot fizetett, — végleg megszünteti. Ekkor az igazgató a rend fejének beleegyezésével a székház udvarának szabad részét használja fel nyári helyiségül s 1900-ban a szükséges állandó tornaszerekkel is ellátta. A miniszteri rendelet szerint a szergyakoriatok helyett 1895-től kezdve több súlyt kellene fektetni a játékokra; igen helyesen, csakhogy ehhez alkalmas terület is kellene, a melyet a város felajánlott, de még nem rendezett. A játékokat azonban a mellett is gyakorolja az ifjúság szűkebb körben vagy az udvaron, vagy jó idő esetében az u. n. Szedrestéren. Téli időben pedig, ha alkalmas jégpálya van, a győrszigeti korcsolyázópályán szokta az ifjúság a tornagyakorlatokat megtartani. A tornavksgálatokat a tornakertben szoktuk megtartani addig, mig használtuk ; azután pedig az úgynevezett Kiskút rétségén. A miniszter ujabban a helyi tornaversenyeket is elrendelte ; kellő terület híjában azonban ezt sem valósíthatjuk meg.