Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900
413 A tornászat oktatója 1869-ben Magvassy Mihály lett s ő is maradt egészen 1894-ig, a mikor a munka terhét megosztotta Carrier Jánossal, a ki az intézetben akkor a franczianyelvnek rendkívüli tanára volt. 1895-ben az alsó osztályokat Árvay Géza vette át; 1896-ban pedig az egész ifjúság oktatását, minthogy Magvassy Mihály az oktatásról a főgymnasiumban végleg lemondott. Árvay Géza 1898/99. iskolai évben vivótanfolyamot is nyitott az intézet tornatermében A tanulástól való fölmentést miniszteri rendelet szabályozza ; csak súlyos, komolyabb betegség esetén adhat fölmentést a főigazgató hatósági orvosi bizonyítvány felmutatása mellett. Azt tapasztaltuk, hogy felsőbb osztályúak hajlandóbbak, bajukat nagyítva, magukat felmentetni ; ép azért az orvosoknak lehetőleg szigorúan kellene eljárniok. A rajzot, mint rendkívüli tárgyat, mindjárt 1850-ben Fruhmann Antal tanította s ő is maradt tanára a szabadkézi rajznak egész 1870-ig. Hogy kezdetben hány tanítványa volt, mily eredménynyel tanított, arról semmi adatunk sincs. 1851-ben találjuk feljegyezve, hogy az igazgató november 17-én átadta a rajztanárnak a Kulik-féle rajzgyűjteményt térítvény ellenében. 1857-ben találjuk az Értesítőben közölve a rajzból előadott anyagot : mértani, műépítői és gépészeti rajz, továbbá mindennemű szabadkézi rajzot, tájképet, állatot, virágot stb. — heti 10 órában. Hogy a heti 10 (tiz) órát hogyan kell érteni, nem tudjuk; annál kevésbbé, mert ez évben már megtaláltuk tanítványainak számát is : összesen 23. A következő években egészen 1869-ig, a mikor a rajz rendes tárgy lett, mindig tanulták a rajzot többen-kevesebben ; legtöbben no-en 1860-ban; legkevesebben, 8-an 1869-ben, a mikor a rendes tanítás kezdődött. Ez évtől fogva a rajztanítást benczés tanárok végezték, a kik államilag érvényes oklevéllel nem rendelkeztek ugyan, de gyakorlati képességök s elméleti ismereteik a geometriából mindig vitték annyira, hogy a tanítást sikeresen végezték. 1892 ben Somogyi Venczel, a rajzoló geometria tanára ismét megnyitotta a szabadkézi rajzból a tanfolyamot s azóta is folyton vannak hallgatói 30—40 közt; s ügyességüket sok esetben mutatták már ki, midőn az ifjúság egyes ünnepi alkalmakkal diszes albumot készített ; képességüket pedig a műegyetemen, a hol intézetünk növendékei mind szép sikerrel állották ki a vizsgálatot. A szépírás kezdetben rendkívüli tárgy volt s csak az tanulta, a kinek kedve tartotta. 1851-ben Mendl Lambert, elemi iskolai tanító vállalkozott tanítására; ugy látszik volt is tanítványa; a következő évben már azt jelentette az igazgató, hogy a szépírás, olasz és franczia nyelv tanítása szünetel. Az 1853-iki Értesítő tanúsága szerint is csak a rajztanárnak voltak tanítványai, a szépírás, ének, franczia és olasz nyelvek tanfolyama szünetelt. 1856-ban Pingitzer Ágoston tanította a szépírást ; 1857-ben már ismét Mendl Lambert volt a tanár; tanitotta pedig a magyar és német szépírásra azokat, a kiknél e tekintetben hiány volt. 1860-ban már szent