Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1899
? sehol sem található aranyból kiváló szép tartós szine és fényénél fogva főleg piperetárgyakat, az emberi test fölékesítésére szolgáló ékszereket, igen ritkán eszközöket is készítettek. Bécsben őriznek egy őskori aranyfejszét, melyet hazánkban találtak. Ezen aranyékszereknek rendkívül nagy kelendőségük volt; az ős emberek mindent elkövettek, hogy csere-bere utján a csábítólag szép aranyékszereket megszerezhessék, magukat szépíthessék és hiuságukat kielégíthessék velők. Innen érthető, miért volt mindig az arany a legdrágább fém, a fémek királya. Értékre nézve az arany után következett az ezüst, ez után a réz és bronz, majd erre a vas, különben ez utóbbit, valamint a többi, meg nem említett fémet hallgatással mellőzhetem, mert néhány népet leszámítva, a rómaiaknál soha sem szolgáltak anyagul arra, hogy belőlük pénzt verjenek. A rómaiak e négy fémből : arany-, ezüst-, réz- és bronzból készítették pénzeiket. De mielőtt ezekre áttérnék, még egy átmeneti időszakról kell megemlékeznem, t. i. a fémek mérlegelési idejéről, mely aztán lassankint az igazi pénzek föltalálására vezetett. A műveltségünk ősi bölcsőjében, az első bronztárgyak előállítási helyén, Örményországban és Mesopotánia síkságain lakó népek a műveltség fejlődésével s az ismert fémeknek mind nagyobb mértékű kelendőségével, a mérleg föltalálása után egy lépéssel tovább mentek a fémekkel űzött cserekereskedés bonyadalmas korszakában. Ez volt a mérleglés korszaka. Ezen időben minden egyes esetben, midőn a fémet más tárgygyal cserélték ki, megmérték, (miként pl. vaskereskedőink ma is teszik nyers fémáruikkal) s a talált suly szerint értékesítették. Minden sulyegységnek pl. egy fontnak a népszokás által szentesített értéke lett s ez a fémek nemei szerint változott. Ezen értéket azután a szomszéd népek is átvették s az árnak különféle módosításával a távolabb nemzetek is elfogadták, a mint velők közelebbről megismerkedtek. Haszna mindenki előtt nyilvánvaló volt. Igy sem az eladó, sem a vevő nem károsodott,, se nem csalódott. De nagy hátránya is volt, az, hogy minden egyes esetben, midőn fémekkel cserekereskedést űztek, meg kellett azokat mérni, a mi nem csekély időveszteséggel járt. A kőkorszakban kőeszközökkel, állati és növényi termékekkel folytatott cserekereskedéshez a bronzkorszak föllépése után, mint a föntebbiekben láttuk, egy ujabb, nagyon fontos tényező járult a különféle fémekben, melyek sokszoros előnyeiknél fogva mind nagyobb tért foglaltak el a kereskedés terén s leszorították a régebbi időben értékmérőül szolgáló állatokat. Lássunk ezen előnyökből néhányat. A fémek kisebb térfogatuk mellett is elég drágák, mindenki előtt értékesek s e mellett könnyen vihetők, mindenfelé szállíthatók^ nem ugy, mint a marhák, melyeket hegyen, vizén stb. bajos, szokszor lehetetlen volt az embernek magával hurczolni. A fémek veszedelmes időben könnyen elrejthetők, tartósak, változatlanok s a mellett nincsenek oly árhullámzásnak kitéve, mint a
