Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1898
78 a növendékeket nem fogja többé akadályozni. De az Ígéretet nem követte tett. Hirsch erre a helytartótanácshoz fordult, amely akként döntött, hogy mivel a növendékek úgyis eljárnak a székesegyházi istentiszteletekre, aminek egyszersmind az is a célja, hogy a cerimóniákat tapasztalatilag elsajátítsák, az akadémiai ifjúság istentiszteletére ne kötelezzék őket. 1 — Az igazgatóság gondjának arra is ki kellett terjeszkednie, vájjon az ifjak megtartják-e az egyházi böjtöket. E tekintetben a polgári hatóság segédkezett neki, amelynek kötelessége volt a szállásadókat szemmel tartani, nem nyujtanak-e az ifjaknak a böjt megszegésére alkalmat. Ha nyomára jött ily visszaélésnek, a szállásadót megidézte, s ha a visszaélés kiderült, büntetést rótt rá s a szállásadás jogát tőle megvonta. 2 — Az akadémiában nemcsak katholikus, hanem gör. keleti, lutheránus és kálvinista ifjak is járván, ezeknek is elő volt irva, hogy vallásbeli kötelmeiket pontosan teljesítsék. A főigazgató 1805. febr. 4-ikén kelt levelében adja meg az illető lelkészeknek az utasítást. Minthogy a nem-katholikus lelkészek magaviseleti jegyet tartoznak a lelki gondozásukra bizott ifjakról az igazgatóságnak beküldeni, azért legyen rá gondjuk, hogy a felekezetükhöz tartozó ifjak vasárnap rendesen jelen legyenek az istentiszteleten s amennyiben náluk is szokás, kitűzött időben gyónjanak. Akik nem akarnak engedelmeskedni, azokat jelentsék föl az igazgatóságnak. Az istentisztelet látogatásáról évharmadonkint küldjenek jelentést az igazgatóságnak. A felszólított lelkészek márc. 2-ikán adtak választ : megbízható embereket rendeltek ki, akik mindig jelen lesznek az istentiszteleten, az ifjakat meghatározott helyre ültetik, őket figyelik s a lelkészeknek jelentést tesznek. 3 4. A tanulók fegyelmi állapota. I^irályi biztos. II. József a szabadabb nevelés hive levén nagyot tágított az előző idők fegyelmi szigorúságán. 1784-ben kiadott rendelete megengedi az ifjúságnak a színházak, továbbá oly táncmulatságok, kávéházak és vendéglők látogatását, ahová tisztességes emberek járnak s az ifjúság nincs romlás veszedelmének kitéve. Az ösztöndíjas tanulóknak azonban tilos a korcsmák és vendéglők látogatása. 4 Egyebekben érvényben maradtak a régi fegyelmi szabályok, melyeknek megtartása és követése felett az akad. tanácsnak, az igazgatóságnak s a polgári hatóságnak kellett őrködniök. A fegyelmi szabályokon tett enyhítésen az ifjúság mohón kapott s nem tartotta meg a meghagyott pontokat sem. A pécsi polgári hatóság mindjárt az 1785/6. iskolaév elején fölkéri az igazgatót, intse meg az ifjúságot, ne csavarogjanak éjjel a kiszabott időn tul s ne dulakodjanak a korcsmákban, mert különben bekisérteti és elzáratja őket. 5 Az igazgató megtette, de 1 Hirsch jelentése 1804. dec. 4-ikén a h. t.-hoz és 1804. dec. 23. kelt h. t. int. — 2 1806. január 6 jegyzőkönyv. — 8 1804/5 prot. — 4 1784. junius 14., 14127. és 1785. márc. 14-, 6593- — 6 1785/6. prot