Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1898

22 ket előírta, minden jószándéka mellett tapintatlanságot is árult el. Javában benne voltak már a tanár is, a tanítványok is az iskolaév folyamatában, amikor eszibe jutott a h. t.-nak, hogy az előzőleg ajánlottak helyett jobb lesz Makó Pálnak újonnan kiadott logikáját és metafizikáját tankönyvekül használni. Azonban a tanár, több pedagógiai tapintatosságot árulva el, azt válaszolta, minthogy úgyis Makónak régibb kiadású könyveit használja (nem pedig a föntebb említett szerzőkét), fölöslegesnek találja az ujabb kiadás alkalmazását. A h. t. e választ szépen tudomásul vette annyival is inkább, mivel a király is megengedte a régi kiadás használatát. 1 A filozófiai oktatás néhány évig a kormánytól kijelölt csapáson haladt, de a jelen század elején ismét panasz támadt a filozófia tanára ellen ; ismét Kant szelleme kisértett. Most Krajner tanár hirdette Kant tanait. A h. t. azonban csakhamar bevágta előtte az utat; keményen meg­rótta Krajnert s meghagyta neki, hogy a kijelölt ösvényről többet le ne térjen, különben utóiéri a büntetés. 2 A filozófiai tanszékről hirdetett tanok és a nevelésben engedett sza­badság csakhamar megtermették gyümölcsüket; oly ifjak nevelődtek, kik magukviseletében igenis világosan bebizonyították, hogy a nagy szabadság mily rövid idő képes átcsapni a szabadosságba és zabolátlan szilajsággá fajulni. A magyar kormány élén álló férfiak már II. József korában észre­vették ezt a következményeiben végzetessé válható bajt, de az uralkodó életében nem tehettek semmit, mert jól tudták, hogy fölterjesztésükre leg­fölebb »risum teneatis« lesz a válasz. Tehetetlenül kellett nézniök, mennyire elharapódzik az iskola és a szabadelvű irodalom hatása alatt az értelmiség körében a »felvilágosultság«, mely főleg a vallásközönbösségben nyivánult. Ez a közönbösség, vagy inkább vallástalan irány végre megszülte maga ellen a visszahatást. II. József utódai II. Lipót, kiváltkép pedig Ferenc király, átlátták ez irányból magából s politikai következményeiből szár­mazó bajokat. Ferenc király tapasztalatilag is megbizonyosodott afelől, hogy a felvilágosultság az értelmiség körében szabadkőmives társulatokat, republikánus elveket hirdető és forrodalomszító egyéneket (Martinovics és társai) nemz és nevel. A fölismert bajnak gátot akar vetni a királyság­Megtalálja ezt az egyedül biztos szerben, a vallásos nevelésben. Ez irány­ban tesz intézkedéseket, visszaállítja a katholikus jellemüktől megfosztott s pusztán csak államinak tekintett iskoláknak katholikus jellemét. E katho­likus irányú visszahatásnak legelső jelensége a pécsi akadémiában Vay István pécs-tankerületi igazgatónak állásától való fölmentésében nyilvánult röviden, de világosan kimondott azon okból: »quod alienam a Romano Catholica Religionem profiteatur«. — A királyság evvel még nem éri be, 1 1795. junius 19., 12770. h. t. int ; — 1795. szept. 18., 19994. h. t. int.; — okt. 16., 20931. h. t. int.; — dec. 24., 26789. h. t. int.; — 1796. márc. 8., 4480. h. t. int. — 2 1803. máj. 31., 12092. h. t. int., az 1802/3. prot. 241. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom