Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1898

III. AZ AKADÉMIAI KOWYVVIZSGÁLÚ HIVATAL. könyvvizsgáló (revisor, censor) hivatal az akadémia kebelé­ben, fölvett korszakunkban is működött. Az akadémiának Pécsre távozásakor a könyvvizsgáló személyét illetőleg válto­zás állott be, mivel Majláth Antal Győrben maradt gimnáziumi igazgatónak. Pécsett egyelőre, 1785. nov. i-től 1787. márc. l-ig Hersching Dániel, akadémiai igazgató viselte helyettesként e hivatalt, amiért 133 frt 20 krt kapott díjazásul. 1 Időközben a helytartótanács ismételten felszólí­totta az akadémiai tanácsot, terjesszen föl három tanárt, hogy közülök egyet e hivatalra ki lehessen nevezni. Végre az akadémiai tanács megtette s Branischa József tanár lett a könyvvizsgáló. E hivatal után járó illetékek egészen úgy jártak ki, amint az előző kor szabályrendelete előírja. Munkánk I. részében ismertettük a könyvvizsgálók számára II. József­től 1782-ben kiadott utasítást. Ez utasításban hangoztatott elvek elég alkalmasaknak látszanak arra, hogy általuk az erkölcsöket sértő, a vallás tanait gúnyoló s a fennálló állami rendet felforgatással fenyegető tanok beszivárgását és terjedését megakadályozzák. Minthogy azonban az 1781-ben kiadott sajtótörvény az Íróknak megengedte, hogy szabadon gyakorolhatnak kritikát irodalmi munkák, szokások, intézmények, rendele­tek, sőt előkelő állású személyek fölött is, ez okból mindjárt a rendeletek kiadása idejétől fogva számtalan visszaélések ütötték fel fejüket. A »fel­világosult« irók tág lelkiismerettel magyarázva az 1781-iki sajtótörvényt kíméletlenül támadtak meg mindent, ami az államkormányzat s a vallás körében az ő »felvilágosult* elveikkel ellenkezett. A könyvvizsgáló-intéz­mény pedig, melynek az áramlattal szemben mérséklő és fékező eszköz­1 1788. márc. 27. 13061./944.

Next

/
Oldalképek
Tartalom