Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897
195 nyelv egyforma rangot kapott a magyarral s mint a tanárok képzésében látjuk, a tanárjeleltnek egy tételt németül és magyarul kellett kifejtenie. Az uralkodó nem akarta nyiltan megsérteni a nemzetet, adott valami jogot a magyar nyelvnek is ; titkos czélja azonban az volt, hogy a német nyelv az iskolák utján is lassankint elterjedjen azon ürügy alatt, hogy a magyarnak nemcsak belső viszon} 7ainál, hanem politikai kapcsolatánál fogva is szüksége van a német nyelvre. E csendes németesítés azonban alig érte volna czélját, ha Mária Teréziát nem követte volna fia, az utópista II. József császár. Képzeletében és papiroson kikerekített egységes birodalmat akart egységes szervezettel, kormányzással és nyelvvel, a mely természetesen nem lehetett más a németnél. 1784-ben kiadta a rendeletet, hogy a német nyelvet az elemi iskolákban is tanítsák, mert a gimnáziumba csak oly elemi tanulót vesznek föl, a ki ki tudja mutatni, hogy németül irni és olvasni tud. Három év múlva pedig már németül is kellett tudnia mindenkinek, mert ekkor már megkezdődik a gimnáziumban a németnyelvű tanítás, a mely aztán fokozatosan halad az egész gimnáziumon keresztül. Mig tehát eddig a magyar nyelvet használták az alsóbb osztályokban magyarázatok alkalmával, ezután a német nyelvet kellett használni mindenütt. Természetes, hogy a tanároktól is megkövetelték a német nyelv tudását ; a hivatalos levelezéseket, az igazgatói iroda összes iratait is német nyelven kellett vezetni. Hogyan sikerült e rendeletet gimnáziumunkban keresztül vinni, arról nincs tudomásunk. Az igazgató a naplóját németül vezette ; de hogy az iskolában mennyire fáradtak a tanárok, arra nincs adatunk. Ha azonban az itt működött tanárok egyéniségét tekintjük, alig tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a császári rendeletnek alig voltak buzgó végrehajtói. Régebben a tanári karnak tagja volt Rájnis József, a klassszikai irány lelkes hive ; később az akadémia exhortatora lett, majd az akadémia áttétele alkalmával templomgondozó. Mint ilyen is kétségtelenül megtarthatta érintkezését régi tanártársaival. Itt működött, mikor a Magyar Helikonra vezető Kalauz cz. műve a sajtó alól kikerült; itt irta, Nagygyőrben, a »Kalauzhoz tartozó megszerzését«, ezt az éles, vitázó iratot, a melynek minden szava mutatja, hogy testestől-lelkestől magyar ember. Ide kerül 1784. után régi barátja, a nagy Révai is, a ki vele együtt itt szőtte tovább irodalmi terveit mindig a nemzetiség és nyelv érdekében. A tanári karnak tagja volt Fábchich József, világi pap is az átmeneti korszak elejétől fogva, ez a nem nagytehetségű, de lelkes, mindent megmagyarosítani akaró tanár. Hogy a németesítő rendeleteket mily szívvel fogadták, könnyű elgondolnunk. Lehetséges, hogy a külszín kedvéért Fábchich is tett valamit a német nyelv érdekében, de hogy többet használt vele tanítványai magyar érzelmének fokozására, mintsem ártott, az több, mint valószínű. Habár tehát nincs is rá biztos adatunk, erős okunk van azt föltenni, hogy az iskolában is, a társadalmi életben is lelkes szítói voltak azon országszerte mindjobban fokozódó ellenszenvnek, melyet 13*
