Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892

— 9 — nak, mert más műfajokban is helyet foglalhat, sőt alapjában véve a dolgot, csak a rómaiakat utánoztuk, midőn a szatírát külön műfajnak vettük. A műfaj különben is csak ujabb költészetünkben lett ismeretes bizonyára a klasszikus iskola révén, a mely Horácziuszt oly melegen felkarolta s mindenben követendő például állította. Humor is olyan esztétikai fogalom, mint a gúny, sőt vannak tisztán humoros hangulatu költemények, azaz melyeknek fő eleme a derültebb vagy galgenhumor, mégsem adunk ezeknek külön nevet. Irodalmunkban számos műre akadunk, a melyeket a poétika nem nevez szatíráknak, mégis talán erőSebben nyilvánul azokban a gúnyos hangulat, mint Horácziusz híres szatíráiban. Már régi költészetünkben is nyilvánul a gúny különböző műfajokban. A XVI. és XVII. század vallási vitairataiban csak úgy pattog a metsző gúny, sőt megjelenik regényben, drámában, mesében, lírai költeményekben, levelekben, regényben, pl. Dugonicsnál, Eötvösnél, Jókainál; drámában a XVI. század iskolai drámáiban, Bessenyei Filozófusában, Kisfaludy Károly vígjátékaiban, Csiky drámáiban; Heltay Gáspár és Fáy András meséiben; Gvadányi Peleskei Nótáriusában; Verseghynél és Kazinczy költői leveleiben és epigranimáiban, sőt a Mondolat és Felelet is irodalmi szatíráknak tekinthetők; epikus költemények is vannak szatirikusok, pl. a Helység kalapácsa Petőfitől, az Elveszett alkotmány és Fülemile Aranytól stb. Ezek szerint alig volna szükséges a szatirát külön irodalmi műfajnak tartani, mert maguk a szatírának nevezett költemények is könnyen más műfajok közé sorozhatok, pl. Petőfi Magyar nemes cz. költeménye gúnyos genre-képnek nevezhető: de ha már a rómaiak után elismertük önálló műfajnak, általános esztétikai szempontból is kell bizonyos szabályokat zsinórmértékül venni, a melyek a gúnyos költeménynek helyet engednek a költészet szent csarnokában. Vannak esztétikusok, a kik az oktató irányú költői műveket, közöttük a szatirát is teljesen mellőzik, sőt kizárják a költészet keretéből, mint olyan műfajt, mely csak hibákat, bűnöket rostálgatván, a költészet magasztos czélját: az esztétikai gyönyörködtetést szem elől téveszti. Ha csakugyan más szándék nem vezetné a szatirikust, mint a tapasztalt hibák és visszaélések kigúnyolása s a művészet czél-