Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1891

ë »Vándor, ne bántsd e könyet mely áztatja, Nem fogja tenni jéggé, keblemet, Csendes keserv csak, a mi őt fakasztja És hiv emlékezet.« Hasonló érzelmes jelenet tárgya a Lány dala czimű költeménynek, melynek balladaisága csak az egész költeményen elomló' borús hangulatban s titokzatos homályban rejlik, mint e néhány sor is mutatja: Jön búsan az éjjel, orczája borong Hűsen lebeg a nyúgoti szellet A fülmile csatog, a lányka bolyong Susogó bokrai mellett. Egyszerű balladakép a Vándor is, a ki sajkára ül és Keblét a bucsu gondolatja Mély olvadásban haboztatja. Tovább száll a rengő hullámokon, de mindig erősebb és gyötrőbb lesz az elválás fájdalma kedvesétől s habár Utána hord a parti szellő Száz köszöntést bús zúgással, De ő csak egy sóhajtást hall. E költeménynek különösen szép és szabatos a szerkezete. Különben mind a három jelenetben ugyanaz az alapeszme: az ideális szerelem ereje, a szeretők törhetetlen hűsége. Az Endymion ideális jellemű költeménynek balladaszerű a hangulata, de különben épen nem mondható balladának. Közelebb állanak a balladához: Dobozi, Vérmenyekző, Róza, Szép Lenka, Remete, Hős, Éji temetés, mert mindegyikben van valami esemény, de csak kettőben igazán tragikus: Szép Lenkában és az Éji temetésben.