Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

ELŐSZÓ. Cicero életének bármely része megérdemli, hogy vele beha­tóbban foglalkozzunk. — Mivel pedig meg vagyunk győződve arról, hogy a régi kor classicus iróit nem föltétlen dicséretekkel lehet megkedveltetni, hanem tárgyilagos jellemzésükkel, vagyis, ha ifjaink saját műveikből ismerik meg azon irókat, a kiknek alapján nyerték több század fiai jó részben műveltségöket, azért rajta kell lennünk, hogy az irók műveiből vett olvasmányokat ne csak nyelvtanilag, hanem mindennemű vonatkozásukban is megértessük a tanulókkal, E végre pusztán az olvasmányokból el nem sajá­títható realékkal is kell szolgálnunk az ifjúságnak, hogy az egyes Írókról alkotott képök lehetőleg teljes legyen. — A középiskolai tanáregyesület már iparkodott is a létező hiányokon segíteni; a mennyiben néhány iróhoz oly monographiákat nyújtott, 1) melyek az ifjúság lelkét a tárgyalt irók iránt teljesen lekötik ; többen*) pedig egyes Írókhoz oly bevezetéseket és magyarázatokat szer­kesztettek, hogy ezek segítségével ifjaink az irók eszmekörébe teljesen beleélhetik magukat. Valóban, csakis ily uton nyerhetjük meg az ifjúságot a classicus irók számára; csupán ily módon visznek magukkal ifjaink az életbe az egyes írókról helyes tud­nivalókat. A gymnasiumi Utasítások (69—70. II.) 3) is ajánlva ajánl­ják a mondott irányú munkák szerkesztését, hogy az ifjúság be­lőlök legalább a kimagaslóbb alakokkal s a tárgyalásra fölvett kor viszonyaival ismerkedhessék meg tüzetesen. — Minden kísér­let, melylyel amaz ügyben közremunkálni igyekszünk, előmozdít­hatja ifjainkban a classicus kor iránt való komoly lelkesedést. — Iskolai eljárásunk e tekintetben a következő. Mig a tárgyalás alatt levő iró életének és munkásságának rövid vázlatát előre bocsátva, mindegyre gyűjtjük az olvasmány fonalán a kiegészítő — his­*) Ilyenek: Ciceróhoz Church-Szilasitól, melyre alább a tanulók kedveért többször utalunk, Liviushoz Capes-Fiaáczytól, Homeroshoz Szász Károlytól. 2) Ide tartoznak: Bartal, Pirchala, Elischer, Ábel stb. kiadásai. 3) V. ö. még ugyanott a 21. 24., 66. és 68. 11. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom