Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

— 51 — végre a senatust nem kevésbbé terlielte felelősség a rendkívüli eljárásért, mint. Cicerót; mivel egyrészt a senatus ruházta fel a consulokat a bűnösök ellenében korlátlan hatalommal, másrészt ugyancsak a tanács határozott 63-ban deczember 5-dikén Catilina és társainak ügyében. Mindazonáltal, mivel — mint tudjuk — Cicero volt a fő-fő szerepvivő, a ki a legnagyobb szigorúsággal lépett föl az összeesküdtek ellen; továbbá ő vala az ügy elmérgesítője az által, hogy a designált (választott) consult, D. Silanust, ellenök tüzelte, nemkülönben M. Porcius Cato tribunus-jelöltnek véleményét is győzelemre segíté, sőt az elitélteken a kiszabott büntetést is ő hajtatá végre: világosan meglátszott, hogy az egész indítvány éle voltakép Cicero személye ellen van irányozva. Erre utalt már az „indemnatum" szó is, mely élénk visszhangja volt az „indicta causa" szólásformának, a melyet Metellus Nepos 63. deczember végén használt Cicero ellenében, mikor tőle a szót megvoná; sőt bizonyossá tették magának Clodiusnak nyilatkozatai is, a melyeket indítványának tulajdonképi czéljáról több helyütt tett. Várható volt tehát, hogy ama törvény Clodiusnak folytonos sürgetése miatt teljes szigoruságában fog Cicero fejére zúdulni. Nemsokára hallatszott mindenfelé, hogy Cicerónak ügye veszve van! . . . Csak ekkor ébredtek föl barátai, hogy megmentsék őt a haza számára. Maguk a triumvirek is tartottak a komolyabb következményektől; mindamellett óhajtva óhajtották volna, hogy Cicero eme szorultságában előttök meghajolna. Cicero a veszély láttára gyászruhába öltözik A lovagok a Capitoliumon egybegyűlvén, követséget

1) *) A lovagoknak ezen küldöttségében részt vőn Qu. Hortensius is. (Dio Cass. 38, 16. Fábián I. 74.) 4*