Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888
— 44 — kérelmébe. 1) Erre mutat az a körülmény is ; hogy Clodiusnak fölvétele a plebeiusok közé (transitio vagy traductio ad plebem) három órával Cicero beszéde után hamarosan megtörtént. Caesar mint pontifex maximus szentesíté az átlépést. 2) Cicero ekkor még egyszer megfeszíté minden erejét, hogy az adoptiót érvénytelenné tegye; de mind hiába! — Később is számtalan kifogást emelt az örökbefogadás e módozata ellen. 3) így felhozza az adoptáló Gr. Fonteiusnak családosságát és fiatal korát; 4) azután az adoptio gyors folyamatát, — mert azelőtt a lex Caecilia-Didia és Junia-Licinia értelmében három vásárnap (nundinae novem dies, tehát Összesen 27 nap 5) elmulta vala szükséges a jogszerű adoptáláshoz: most elég volt három óra is ; 6) azonkívül Clodius alattomosságát, — mivel, úgymond, ő nem azért adoptáltatta magát, hogy más családba lépjen át, hanem hogy tribunusszá lehessen. 7) — Cicero, mintha már érezné az elkerülhetetlen veszélyt, egyebet nem tehetvén, nem ismer határt Clodius elleni haragjának kiöntésében. Második Catilinát lát benne, 8) a kinek jövendő szereplése miatt folytonos nyugtalanság tölti el szivét. Esztelen tetteit egy vén gladiatoréival hasonlítja össze; szüntelenül gúnyt, gya*) V. ö. Plut. Cat. min. 23. 33. Or. de domo 14, 38. és 16, 41. De harusp. resp. 20, 45. Olv. Church. 97. 1. а) V. ö. Dio Cass. 38, 10-12. Sveton. Caes. c. 20. Cic. or. p. Sestio 7, 16.; de provinc. cons. 19, 46. s) Az örökbefogadásnak ez esetben arrogatio volt a neve, mert az örökbefogadott Clodius már önálló (sui iuris) volt. V. ö. Gell 5, 19. Gai. 1, 98. s köv. Dig. 1, 7. » 4) Fonteius csak husz éves volt, mig Clodius már senatori kort ért. Mindezt később kelt beszédében olvassuk, t. i. Or. de domo 14, 34. 5) V. ö. Gell. 20, 1, 47. б) Or. de dom. 16, 41.; pro Sest. 64, 133.; Phil. 5, 8. Fábián I. 10, 66.11. ') Or de dom. 15, 37. 8) 0r. in Pisonem 7, 15.