Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

indíttatott, hanem kivülök még „sok ártatlant" is, kiknek neveit Cicero consul jónak látta a lajstromból kitörülni; évekkel utóbb pedig, midőn nem volt oka az igazságot elhallgatni, épen ő nevezte meg Caesart nyiltan azok közt, kiknek az Összeesküvésről tudomásuk volt. 4. Közvetett, de igen érthető vád rejlik abban is, hogy adeczember harmadikán elfogott négy ember közül a két legkevésbbé veszélyes, Statilius és Gabinius, Caesar és Crassus senatoroknak adatott át őrizet végett; nyilvánvalókép azért, hogy, ha menekülni engedik őket, a közvélemény előtt bűnrészesekként, ha pedig csakugyan megőrzik őket, öszszeesküdt társaik előtt árulókként compromittáltassanak. 5. Jellemző a helyzetre nézve a következő jelenet, mely a senatusban fordult elő. Közvetlenül Lentulus és társainak elfogatása után a kormány ügynökei elfogtak egy küldöttet, kit a fővárosban levő összeesküdtek küldtek Catilinához; s ez, tökéletes büntetlenségéről biztosíttatván, rávétetett, hogy a senatus teljes ülésében kimerítő vallomást tegyen. A mint azonban vallomásaiban kényes dolgokat kezdett pengetni s nevezetesen Crassust említette, mint azt, kitől megbízásait vette, a senatorok azonnal félbeszakították és Cicero indítványára elhatározták, hogy egész vallomása, további vizsgálat nélkül semmisnek tekintessék, maga a küldött pedig, a megígért bűnbocsánat daczára mindaddig fogva tartassák, mig nemcsak ezen állítását vissza nem vonja, hanem azt is meg nem vallja, ki biztatta fel a hamis tanúskodásra. Ebből világosan kitűnik, hogy a senatus többsége, Ciceróval élén megegyezett abban, a leleplezéseket bizonyos korlátokon túlterjedni nem engedik. 6. A közönség nem volt ily finnyás; azon fiatalság, mely a gyujtogatók ellen fegyvert fogott, leginkább Caesar ellen volt elkeseredve; ezek deczember ötödikén,