Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887

57 radt ismeretlen, hogy jegyesét megismerje. E kis vígjáték minden egyes alakja nagyon sikerült s hozzá tősgyökeres magyar; cselekvénye élénk, folytonosan haladásban van, a mulatságosabbnál mulatságosabb jelenetek szünet nélkül váltakoznak ; a párbeszédek jellemzők, telve ötlettel; de maga a mese erőltetett s kissé ügyetlen. Párbeszédei jellemzésére álljon itt a vallatási jelenet, mit annyival inkább közölhetünk, mert Fáyt manap nagyon kevesen olvassák. Toronijai: (Erzsihez) Szóljon az inquisita, miért áll jelenleg előttünk? Erzsi: Szerelemért. Toronijai: Nagy bün, édes húgom! Erzsi: De köz az egész emberiséggel. Regina: Miért is ne kisasszony? Toronijai: Szilárd, hu, állandó-e szerelmed hajadon? vagy csak hiúság bábjátékul alkotá azt csapda szivedben ? Erzsi: Szilárd, miként tékozló a költésben; hu, miként dölyfös a hiúsághoz és állandó, miként irigy a gyülölésben ! Regina: Ifjú leánykoromban ilyet hallva, szégyenemben a föld alá sülyedtem volna. Toronijai: S kicsoda tárgya szerelmednek? Erzsi: Sándor, azon jeles ifjú, ki imént vala körültem. Főhadnagy: Ó te hitvány remunda, te! s ki engedelméből? Toronijai: Csendesen, barátom, majd reá jövünk. Miként támadt, nőtt szerelmed az ifjúhoz ? beszéld el leányzó környülállásosan. Erzsi: Először az ifjú eljött, rám nézett sokszor és hosszan, én ő reá sokszor, de kurtán, mert a pillantások részemről inkábbára lopva esének. Ekkor azt gon-