Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

78 Arany legilletékesebb saját költeménye felfogásának megítélésében s lássuk, hogyan érvényesíti azt. Wesselényi pusztán dicsőségvágyból ostromolja Muránvt s el van határozva mindvégig kitartani, mert a dolgot csak nehéznek tartja, de nem lehetetlennek. Hadnagyai közül azokat, a kik elvonulást javasolnak, figyelemre nem méltatja, s a kik öt dicsőítik, azokat megveti; követjét, az öreg Solymosit, a ki avval a tudósítással jön vissza, hogy Murányban annyi az eleség, hogy három évre is elég volna s leirja Mária szépségét, méltatlan szemrehányásokkal halmozza el; lázban ég, majd sátrában keserű panaszokban tör ki harczi dicsőségére féltékeny szive s haragja Mária ellen, ki fegyvert forgat s a női hivatásról — hogy készakarva meggyözetés legyen legszebb diadalma — és természetről elmélkedve, hirtelen eszébe jut, hogy nem Murány sziklavárát, hanem úrnője szivét kell ostromolnia. Murány ! semmi dolgom a te szikláiddal. Keipény a te bérezed, magas és meredek, Falaid tövések, megvehetetlenek, Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve — Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve. Wesselényi tehát a női gyengeségre, mint utolsó eszközre támaszkodik, hogy ne kelljen szégyennel távoznia Murány alól. Nem szerelem adja a rugót, hanem a becsvágy, mely arra is rábírja, hogy egy nőnek, a kit soha nem látott, szivét meghódítsa. E motívum s ez az eszköz nem illő egy lovagias férfiúhoz, kinek inkább el kell viselnie saját szégyenét, mint egy női szivet puszta eszközül felhasználnia. Tompa s Petőfi nagyon helyesen tesznek, midőn Wesselényit előbb megismertetik Máriával s e találkozás gyújtja mindkettőnek szivét szerelemre. Wesselényi most sem megy maga a várba, hanem előbb szolgáját küldi fel ajándékokkal s kéreti Máriát, hogy fogadja el tábori segédét követségül. Mária női természetét a pánczél korántsem nyomta el. Mint nő gyönyörködik a szép ajándékban, mint nőnek „ki kellett elégíteni vágyát, mivel égett tudni a követség tárgyát". A tábori segéd álarcza alatt maga Wesselényi jön Mária elé s neki ügyesen kikerekített beszédet tart arról, hogy Wesselényinek példányképe Mária atyja volt, Szécsi György; de Mária nem halad atyja nyomán, pedig arra vissza kell térnie. Mária lelke „ráfeledkezett a beszédre

u, majd „pillanatnyi liarcz után" a maga álláspontját védi s az árulást visszatorolja