Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1881
23 Dóczy Orbán püspök (1483—1486) által megújított székesegyház1) valamint a hozzácsatolt Szt.-Háromság- és Szt.-Ferenc-kápolnák a XVI. század viszontagságai dacára — híven megőrizték egykori fényük emlékeit. Pygius utleiró 1570 körül még magasztalólag emlékezik a székesegyházról.2) Aginelli térképe amint a püspöki palota, úgy a székesegyház fekvését sem tünteti fel elég híven. A rajz e pontja csak annyiban felel meg a valónak, amennyiben ez épületcsoport nagyszerű alakjával valóban kiválik s méltán emelkedik Győr egyéb épületei fölé. E térképen úgy tetszik, mintha a székesegyház összefüggésben volna a püspöki palotával s ennek tornya egyúttal a templom tornya volt volna ; pedig helytelenül. A székesegyház eredetileg kéttornyú volt s a sekrestye nyugati oldalán és a födélzet alatt ma- iglan fölismerhető a két tornyos eredeti tervezet.3) E tornyoknak azonban semmi nyomát sem találjuk az általunk ismert legrégibb metszeteken. Valószínű, hogy az 1529-ki tűzvész okozta pusztuláskor rombadőlt tornyok anyagát várépítkezési célokra használták föl. A püspöki palota és tornyának, valamint a székesegyház fekvésirányát s külalakját leghívebben tünteti fel a 3) sz. melléklet (1. az Aginelli-féie térképen), mely 1590—1610 között ké-zíilt s a dunai oldalról tünteti föl Győrt. E metszet egyébiránt szintén hibás, amennyiben a templomot megfordítva ábrázolja, a Duna kaput igen közel helyezi a templomhoz s a sokorói hegyek fekvése sein felel meg a valónak4) (a távolban Pannonhalom látható). >) Basilicam Urbanus Pontifex Matthiae regis Apochrysarius non parvis aedificiis et apparatibus excoluit. Boufin. Dec. I. lib. I. p. 19. 2) Castri reliquiae antiquae et cippi sepulcbrales cum sculpturis et imaginibus togati3 templi parietibus inserti demonstrant urbis vetustatem ................ Brannii Civitates v. Urbium praecipuarum mundi etc. T. V. p. 290. 1598. Hercules Prodicius seu Principis juventutis vita et peregrinatio Per Stephanum Yinandum Pighium. Nova edit. Coloniae MDCIX. 3) Ipolyi Ar. Hazai egyházi művészet. Beligio 1860. 41. sz. 4) Kétségkivül az ily fekvésirány és méretek dolgában hibás rajzokban kell keresnünk azon téves nézetek eredét, minőkkel a Székesegyüázra vonatkozólag a „Typographia M. Hungáriáé“ cimü munkában is találkozunk (. . complures eam (Basilicam) írja többek közt (p. 148), quae nuno visitur, solummodo, dimidium habere primae ajunt; hanc vero usque ad arcem protensam fuisse, duobusque turribus instructam, in quarum medio (ut detecta fundamenta probant) hodierna turris consistat. Non est animus aut amplissimae sacrae aedi quidquam detrahere, aut tam luculentis rationibus nixam sententiam infirmare. Majora saepe unus dies perdidit et sacerrimam hanc aedem novimus jam Armamentarii, jam annonariae domus vicem obiisse, atque adeo, dum post recupe-