Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1872

PINDARUS. „JWuy.úntos og f/H? y.ui rreó'á uéyav y.áuctTov Xóycav tffoTÚTcov fuvu/jíTcc." Pindarus, Pyth. V. 46-49. Századok és századok óta bemohosult a keskeny sir, mely Hellas e legnagyobb lantosának tetemeit födi. régen, igen régen elporhadtak a hellenismus örökszép s elévülhetlen szelleme ez egyik óriáskint kiváló személyesítenének drága hamvai, régen, igen régen elnémultak az istenséget s ennek szentélyét, a romlatlan hellen ízlést és szépérzetet dalokban dicsőítő s az egély földöntúli melegétől áradozó lánglelkü költőnek ajkai a költészet legszebb gyöngyeivel gazdagítva mindenütt nemzete dicsőségének hervadhatlan koszorúját, honára, valahol csak megfordult, a legtisztább fényt árasztva és mindenütt buzgón lelkesítve; de fönmaradt időt múló szelleme, müveiben! Ha Clio, a hajdankori emlékek e komoly istennője, nemcsak azon férfiakat kegyeli, kik Mars mezején aratott győzelmi babérokkal koszoruzottan ragyogtak nemzetök élén, vagy hozott bölcs törvényekkel biztosíták annak századokra kiható dicsőségét; hanem azokat is, kik a művészet remekeivel s a szellem-országában tett hódításaikkal emelték hazájuk fényét és dicsőségét, s a kiknek élete munkás erényben folyt le, és a kik a költészet szent oltára körül fölsőbb kenetü adományaikkal áldozva nem pillanatnyi s igy múlékony, hanem a késő utódokra is átható, és mintegy újra meg újra megujuló ifjúságban tartották fönn annak hajdani dicsősége szent emlékeit: akkor Pindarus a görög nép fájdalmai-, reményei- és szeretetének egyik majdnem utánozhatlan költője, kivel az összes nemzet szeretett és gyűlölt fájdalmaiban kesergett, vagy örömeiben ujjongott, s a ki dalát mint igazi költő, és igy az emberiség valódi jóltevöje csak a szép-, jó- s az örök dicsőségnek szentelte ; megérdemlé, hogy neve mellől a feledés fátyolát elvonja. Nem, nem halt meg ő, mert fönmaradt élve müveiben, mint érc-, és kőnél maradandóbb emlékekben, melyeket „non imber edax, non Aquilo impotens possit diruere aut innumerabilis annorum series et fuga temporum". Horat. Carm. XXX.